MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1959

1. ő. e. 1959. október 27-28. (2-162. o.) - 2. A Revíziós Bizottság beszámolója a végzett munkáról. Beszámoló: 73-79

"H f fi -/( ­*f amelyeket azóta elértünk. Ha a gazdasági-, állami és a pártvezetés nem lett volna olyan szilárd, a gazdasági életet nem tudtuk volna ilyen rövid idő alatt helyreállítani. 1956-ban megkaptuk a két hetes fizetési előleget. Arra is emlékeznek M elvtársak, hogy az akkori Somogy­ország 1954.-ben megjelent cikkére, amely azzal foglalkozott, hogy ezt az előleget 5 hónap alatt vissza kell fizetni. 1956.-ban Illés Dezső és Hornyák Mihály elvtársakkal együtt összejöttek a párt­és a gazdasági vezetők. Felvetették a kérdést az óra- és teljesít­ménybérekre vonatkozóan. E kettősségből létrejött'szabálytalanad­ra, az elvtársak azt mondták, hogy tessék visszaállni^a normarend­szerre. A megyei és városi vezetők intézkedései nyomán bérvonalon is rövid idő alatt rendet teremtettünk. Ennek következménye, hogy sikerült a helyzetet ugy megszilárdítanunk, hogy hozzákezdhettünk a három éves terv megvalósításához. Itt azonban nem feledkezhetünk meg gazdasági téren a Szovjetuniótól és a népi demokratikus orszá­goktol kapott nagy segítségről. Egy-két kérdéssel szeretnék foglalkozni még, a gazdasági vezetés­nek a nem megfelelő munkájáról. Mint a Népi Ellenőrző Bizottság tagja sok szabálytalanságról számoIhatok be, a társadalmi tulaj­don helytelen kezeléséről, eltulajdonításáról, ezefa a lopások el­kerülése érdekében politikai nevelő munkát kell végeznünk. Szzel egyetértek, de nem tudok egyetérteni olyan esettel pl. mint So­mogynagyberényben, ahol a többszörös leltár-hiány miatt még fe­lelő ssegrevon'ást sem alkalmaztak. Másik kérdés, amivel foglalkozni kívánok, a termelékenység. Ez a szocialista társadalom szempontiából a legfontosabb. Tudjuk lói, hogy a szocialista és kapitalista tábor között a termeié-' kenység emelése vonalán nagy harc folyik. A termelés vonalán folyó harcból csak az kerülhet ki győztesen, aki a termelékeny­séget jobban tudja növelni. . A termelékenység növelését először a gépek korszerűsítése nyomán érjük el - itt ió utón haladunk, másik a müszakk intézkedések megtétele. Egyik előfeltétele, hogya műszaki gárdát megerősít­sük. A másik a szaktudás növelése/ Javaslom, létesítsenek Kapos­váron vas- vagy gépipari technikumot ? hogy a meglévő műszaki"gár­dát,a fiatalok'és szakmunkások tudását jobban tudjuk növelni. Végül a párt-alapszervezetek egyik kérdéséről: A Szervezeti Szabályzat kimondja, hogy a •pártszervezeteknek be kell számol­tatni az üzem gazdasági vezetőit, az üzem gazdaságosságáról, az üzem életéről, helyzetéről.. A gyakorlat az, hosrv a főkönyvelő készit egy gyönyörű beszámolót "több oldalasat, "amit felolvas, de a párttagok, a. különböző (műszaki mutatókat nem igen értik. Javaslom ezért, hogya párttitfc'r elvtársak részére'legyen egy kis kódex, mely a különböző műszaki és gazdasági mutatok magya­rázatát nyújtja. Végül - nem akarok ünneprontó lenni --mivel hogy komoly ered­ményeket értünk el a Pártkongresszus tiszteletere tett felaján­lások során, de nagyon sok vállalat Kaposváron 1959. áprilisában tett erre vonatkozóan felajánlást akkor, amikor ezeket az ered­ményeket már április 3o.-ra elérték. Mi&oe megkérdeztük, hogy miért ilyen szerények, azt mondták, hogy a nyereségrészesedés kérdésében kormányunk még nem foglalt állást". Tehát az egyéni érdeket helyeztél?;' előtérbe.

Next

/
Thumbnails
Contents