Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Füzes Miklós: Háborús utóhatások Somogyban

A főispán intézkedésének, illetőleg fellépése esetleges eredményének nem találni nyomát. Az általános gyakorlatból következően a letartóztatottakat minden bizonnyal a szovjet katonai bíróságok elítélték, és büntetésük letöltésére az országból elszállították. A német lakosság elhurcoláisa A fentieknél sokkal szervezettebben hajtották végre a munkára fogható német lakosság összeszedését és elhurcolását. A megtévesztés alkalmazása most is tetten érhető. A szovjet katonai hatóságok ezt annál is könnyebben tehették, mert a megyei közigazgatás a frontok alakulása miatt a Debrecenben éppen megalakulóban lévő Ideiglenes Nemzetgyűléstől, illetve az Ideiglenes Nemzeti Kormánytól el volt vágva, így a várható eseményekről, illetve az esetleges mentesítési lehetőségekről semmiféle tájékoztatást nem kapott. Emiatt Somogyban az ország egyéb megyéitől eltérően az érintettek mozgósítását a szovjet katonai hatóságok végezték, még a magyar hatóságok formai bevonásával sem törődtek olyan mértékben, mint ahogy azt máshol tették. Szigetvár város katonai parancsnoka 3. számú, 1944. december 28-án kelt parancsa maradt ránk, melyből az derül ki, hogy a hadra kelt hadsereg december 22-én kelt 0060 számú parancsa értelmében „közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkára" az összes munkaképes német származású személyt mozgósítják. A mozgósítottak a szigetvári polgári fiúiskolában voltak kötelesek megjelenni 1944. december 30-án 15 órakor. Megjelenésre köteleztek minden munkaképes 16-tól 45 éves korú férfit, 18-tól 30 éves korú nőt. A parancs szövegét tartalmazó, nyomdai úton előállított falragaszon a férfiak legfiatalabb korosztályát kézírással 17 évesre módosították. A mozgósítottaknak meleg felsőruhát, két pár hordható állapotban lévő lábbelit, 3 rend fehérneműt, ágyneműt és takarót, evőedényt és 15 napi élelmet kellett magukkal vinni. Mindez azonban nem haladhatta meg a kétszáz kik) összsúlyt. Utóbbi előírás sok jót nem ígérhetett, de a következményekre senki sem számított, már csak azért sem, mert a rendelet szövegét a mozgósítottak aligha ismerték. A mulasztással kapcsolatos szankciókat viszont igen, ezeket szóbelileg is kihangsúlyozták számukra. A mozgósításra meg nem jelenteket hadbírósági eljárással fenyegették, és ismét jelentkezett a zsarolás, a családtagokat érintő megtorlás kilátásba helyezése.

85 A németséghez való tartozás elbírálásához elegendő volt a német hangzású név. Az érintett korosztályok összeszedését a később keletkezett jegyzői jelentések szerint a szovjet NKVD alakulatok házról házra járva végezték el. A jelentésekből a következők derülnek ki: Bőszénfáról 36 főt, nagyobb részben munkaképes nőt a szovjet hatóságok már 1944. december 25-én elszállítottak. Németladon a katonai hatóság rendelkezésére december 23-án összeírta a körjegyző az érintett korosztályú német lakosságot, akiket december 26-án Szigetvárra szállítottak. Kiskeresztúrról december végén Pécsre vitték az érintetteket. Az elszállítások 1945. január első napjaiban folytatódtak. Somogyszil községből 6-án 37 férfit és 34 nőt, Gadácsról január 21-én 47 nőt és 7 férfit, Sérsekszőlősről 19, Torvajból 2 főt; 22-én Bonnyáról és Bonnyapusztáról 74 főt vittek el. Jelenleg egyedül a bonnyaiak névsorát ismerjük: Holcapfel Imre (1913); Holcapfel Imréné (1915); Sziererjakabné (1915); Stéger Katalin (1926); Tippel Jánosné (1915); Ehl Jánosné (1920); Elh Konrádné (1920); Prescher Jánosné (1922); Iszló Katalin (1925); Mere Imréné (1924); Lehr Imréné (1914); Muth Fülöpné (1918); Ehl Annamária (1917); Ehl Erzsébet (1921); Ehl Katalin (1927); Ehl Fülöp (1928); Petz Erzsébet (1927): Szierer Imréné (1924); Muth Erzsébet (1923); Muth Karolina ( 1927); Ellenberger Erzsébet (1925); Faul Györgyné (1920); Petz Erzsébet (1927); Ferber Imréné (1915); Ferber Imre (1908); Schmied Sebestyén (1902); Schmied Katalin (1923); Ferber Katalin (1927); Grósz Éva (1926); Schmied Jánosné (1920); Muth Erzsébet (1927); Grósz Jánosné (1927); Petz Antal (1905); Petz Erzsébet (1927); Petz Imre (1924); Petz János (1928); Ehl Katalin (1928); Stos Katalin (1921); Stos Erzsébet (1925); Petz Mária (1919); Petz