Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Füzes Miklós: Háborús utóhatások Somogyban

A temető létesítésének az I. számú tervét február 6-i dátummal a főmérnök elkészítette, és mivel a munkálatokra pénzügyi fedezet nem állt rendelkezésre, megkereste a főhatóságokat. Ezt megelőzően azonban kérte a városparancsnokot, hogy a tervet láttamozza. A parancsnok ezt megtagadta, kijelentve, hogy a minisztériumban a temető létesítéséről bizonyára tájékozódva vannak. Vagyis a temető munkálatait nem hivatalosan, hanem hatalmával visszaélve rendelte el. A II. számú terv, amely a legénységi halottak koporsóba történő elhelyezését is tartalmazta, és emiatt is sokkal nagyobb költségeket foglalt magában, 1946. február 26-án kelt. Az államsegély érdekében ezt a városi főmérnök a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnökének mutatta be, aki támogató sorait ugyancsak megtagadta. A munkák időközben folytak. Naponta húsz internált ásta a sírokat, és fokozatosan eltemette a vármegyéből érkezett halottakat. Április 12-én a városparancsnok magához rendelte a polgármestert, az alispánt, a főmérnököt és kifogásolta, hogy a temetésen kívül más munkák még nem történtek. Úgy rendelkezett, hogy tovább ne várjanak a kormányzati segítségre, hanem a munkát saját erőből végezzék el. A munkák irányítása végül is a városi főmérnök nyakába szakadt, akinek minden bizonnyal más teendői is lettek volna a városban. Egy újabb utasítás szerint a temető tervét meg kellett változtatni, az emlékműnek pedig a tervezett hat méter magasság helyett tízméteresnek kellett lenni. Az utasítás szerint Odszenszky Antal mérnök által készített emlékműterv megvalósítására szólt az utasítás. Az állandósult sürgetésre április folyamán a munkákat végül is elkezdték. A temető létesítésére a főmérnök rendelkezésre bocsátotta azt a 80 q cementet, amellyel a bombatámadás következtében elpusztult Kapos-Malomárok hidat akarták felépíteni, valamint azt a meszet, amivel az iskolák, óvodák helyreállítását és tatarozását tervezték. Lefoglalt a főmérnök, fizetési ígéret mellett, 50 000 téglát a Pécsi utcai téglagyárban. Időközben végérvényessé vált, hogy a költségeket a városnak és a megyének kell viselnie. A pénzügyi fedezet hiányában a munkálatok elhúzódtak.

68 Szükségessé vált, hogy a főispán megfogadja az alispán javaslatát, és gyűjtőakciót indítson,

69 Kérte a megye malomtulajdonosait is, hog)' hozzanak áldozatot, és mindegyikük adományozzon 10-12 kg lisztet, hogy a munkások élelmezését biztosítani tudják. Az eredmény meglehetősen lehangoló volt. A szigetvári főjegyző forgalomból kivont pénzt küldött be. Erre jegyezte meg a főipán, hogy „felszabadítóink hősi halált halt fiainak emlékművére rendezendő gyűjtésre mindenesetre nagyobb áldozatot kellett volna hozniok." Ugyanilyen tapasztalatokat szerzett a csurgói járásban is. Marcali járás főjegyzője pedig a gyűjtés alól felmentést kért, arra hivatkozott, hogy Marcali községet is emlékmű felállítására kötelezték. Az akcióba bekapcsolódott a megyei nemzeti bizottság. Kérte az alispánt, hogy a hátralévő munkák elvégzése érdekében bocsásson a város rendelkezésére mintegy

7 15 000 forintot. Ha nem tudja, úgy ő is kezdeményezzen gyűjtést. Az alispán most is elutasító választ adott.

70 A munkálatok ekkor leálltak, majd októberben indultak újra, amikor a szovjet parancsnokság 2751 forint értékű szenet bocsátott a város rendelkezésére. Ez azonban a munkák befejezéséhez még nem volt elegendő.

71 II. SZEMÉLYI JELLEGŰ IGÉNYBEVÉTEL A hadijog, mint fentebb láttuk, a megszálló hatalomnak csak megfelelő keretek között tesz lehetővé bizonyos gazdasági, rendészeti és igazgatási intézkedéseket. A megszállt terület polgári lakosságának különböző munkákra, szolgálatokra történő igénybevételének a jogintézményét még kivételként sem ismeri, olyannyira nem, hogy ezt a kérdést nem is tárgyalja. Abból a jogelvből kiindulva, hogy a kisebb érték védelme feleslegessé teszi a nagyobb érték külön védelmét, következik, hogy az emberi szabadság, az emberi élet és