Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Füzes Miklós: Háborús utóhatások Somogyban

januárinak, ezért a főjegyző csökkentést kért az alispántól. 22 Az egyes községekre kirótt mennyiségeket hamarosan módosítani kellett. A kiürített községek (Balatonkiliti, Jut, Balatonújhely, Ádánd, Zamárdi, Szabadhidvég) kvótáját a Vörös Hadsereg rendelkezése szerint a hadszíntérbe nem eső községek között szét kellett osztani. A balatonszárszói, kötcsei, kőröshegyi és nagycsepelyi jegyzőségeket a főszolgabíró úgy tekintette, mint amelyek nem lettek kiürítve, arra tekintettel, hogy a lakosság a helyén vagy a közelben maradt. A szovjet megbízottakkal történt megállapodás szerint a kivetett mennyiséget március 15-ig kellett leszállítani. A begyűjtés várhatóan nehézségekbe fog ütközni ­jelentette az alispánnak a főszolgabíró - különösen ott, ahol nagyobb létszámú katonaság volt beszállásolva, és ahol a katonaság a lakosságtéd már nagyobb mennyiségű élelmet és takarmányt vett igénybe, minden átvételi elismervény nélkül. Különösen nehéznek ígér­kezett a szálas- és az abraktakarmány, valamint a zsír beszolgáltatása. Megítélése szerint egyes községekben a kivetett mennyiségek beszedése azt eredményezi, hogy a lakosság élelmezése, valamint az állatok takarmányozása veszélybe kerül. A szovjet megbízott szerint az alispán által kivetett mennyiséget feltétlenül biztosítani kell, így a rendeletnek azt a kitételét, hogy csak a felesleget kell átadni, teljesíteni nem tudta. Súlyosbítja a helyzetet - írja a főszolgabíró -, hogy a szovjet alakulatok elismervényt az átvett terményekről és állatokról csak elvétve adtak, sőt azt a mostani átvételnél is megtagadják. Javasolta, hogy számíthassák be azt a mennyiséget is, amiről ugyan nem kaptak elismervényt, de a hatóságnak közvetlen tudomása van róla. Panaszolja a főszolgabíró azt is, hogy a kiürített községekre eső mennyiséget a szovjet hatóságok a többi községen hajtják be. A községek gazdasági állapotát közelebbről a községi jegyzők írták le. Bizonyítékként álljon itt Nagyberény körjegyzőjének részletes leírása: „...jelentem, hogy a csatolt kimutatásban felsorolt terményeket és anyagot maradéktalanul beadni (a község FM) nem tudja. Ez a beszolgáltatás teljesíthetetlen, mert a község állatállományát és terményét, minden átvételi elismervény nélkül a harcoló csapatok viszik. így például zab a községben nem található, takarmányfélében annyira nagy az ínség, hogy a gazdák szívesen leadják a szarvasmarhát, azért, mert semmi sincs, amivel etessék őket. Veszem a kimutatás szerinti terményeket: 1. Búzából és rozsból a kimutatott mennyiség, bár nagy nehézség árán, de leadható. 2. Darának búza és árpa nem adható le, mert február 4-től fogva itt egy alakulattól lévő tiszt mindennap kenyeret süttet a pékkel, eddig február 4-től fogva 78 métermázsa lisztet sütöttek fel, ami megfelel 130 métermázsa búzának. Nap nap után kell még a liszt a kenyérnek, és ehhez ragaszkodik az itt lévő élel­mezési tiszt is. 3. Abrak, árpa, zab, szemes tengeri - 850 mázsából az összeírásunk szerint a mai nap eredményeképpen csak 450 mázsa adható le, de nem tudjuk, hogy a leszállításig ez a mennyiség meg lesz-e, mert napról napra hordják, minden átvételi elismervény vagy írásbeli megbízás nélkül. 4. Bab, borsó, lencséből a kiírt mennyiség leadható, ezt egyáltalában nem viszik. 5. Szarvasmarha és juh. Mindent elkövettünk, hogy a kiírt 140 da­rab szarvasmarha létszáma meglegyen, de az átlag 400 kilós súlyt biztosítani semmi körül­mények között nem tudjuk. így sem marad marhafogat a községben még felerészben sem annyi, mint amennyire szükség volna, tekintettel arra, hogy lófogat egyáltalában nincs. Lófogat csak az van, amit az orosz katonák, mint kimerült lovakat elhagynak, és azt a lakosság összefogdossa, de amint a lovak kipihenik magukat, még a kocsi elől is elviszik az átvonuló katonák. 6. Sertés, húsnak 15 métermázsa, ez körülbelül 30 darab sertésnek felel meg, ezt biztosítani tudjuk. 7. Olaj, zsír. Semmi körülmények között zsírt természetben nem tudunk adni, a február 3-án történt újabb katonai megszállás óta már kétszer kellett a lakosságnak zsírt leadni, az itt lévő katonai alakulat parancsa alapján. Egyik alkalommal mindenkinek, aki sertést vágott l-l kiló, másik alkalommal pedig 1,5-1,5 kiló zsírt kellett beadni. Eltekintve attól, hogy nagyon sok családnak az összes megtalált zsírkészletét el­vitték. Természetes, hogy átvételi elismervényt az elvitt állatokról, sem a zsírról senki nem adott. 8. Burgonya. Napról napra viszik az uradalom készletét kocsiszám, minden átvételi

Next

/
Thumbnails
Contents