Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VI. A magyar kisebbség sorsa Horvát-Szlavónországban

Magyarországról kapott pénzügyi segítséget, azonban korántsem tudták kielégíteni az igényeket. Még úgy sem, bogy a helyi lakosság jelentős anyagi áldozatot vállalt. Gyakran olyan helyzetbe kerültek, hogy az iskola és a templom között kellett választaniuk. „Szükséges volna az iskola, de a templom még talán szükségesebb",

221 írták nem egy községből. A nikincei esperes is hasonló álláspontot képviselt, amelyet az alábbiakkal indokolt; ha templomot építhetnénk az áttérés, amely bizony most éppen azért, mert semmink sincs - nagyon megcsappant -, sokkal erősebben és rohamosabban történne - a horvát iskolákból átjönne vagy száz gyermek..."

222 Az esperes a katolikus vallásúak áttérésére utalt, akik magukra hagyatva, magyarságuk és hitük megőrzése érdekében a protestáns egyházakban kerestek menedéket. Ó-Jankovácz magyar lakói közül 500-an kérvényt nyújtottak be Strossmayer püspökhöz, melyben kérték, hogy templomukban a kántoruk magyarul is énekelhessen. Kérésük jogos volt, mivel a faluban 212 római kat. tanköteles közül 128 magyar, 49 német és 35 horvát nemzetiséget jegyeztek fel. A püspök a kérést mereven elutasította, a falu magyar lakossága válaszként a templomot nem látogatta, hangoztatták, hogy mindaddig nem lépik át még a küszöbét sem, amíg a püspök engedményt nem tesz. Strossmayer halála után Dvorzsán helyettes püspök kegyesen megengedte, hogy havonként egyszer, újhold vasárnapján a korai kismisén, adventben 3-4 misén és minden magyar elhunyt lelkiüdvéért magyarul énekelhessen a kántor.

223 A templomok építése, miként a fentiekben már említettük, a lakosságtól jelentős anyagi áldozatvállalást igényelt. A nikincei templom építéséhez 18-20 000 koronára volt szükség. A templom építése nemcsak ellenséges indulatokat váltott ki, hanem az az együttélő különböző nemzetiségek békés szimbólumává is válhatott. Amikor a brekinszkai evangélikus református templom felépült, az avatására nemcsak a környékbeli magyarok jöttek el, hanem a vidék horvát értelmisége is megjelent, a helyi hatóságokkal együtt. A nemzetiségek békés együttélése nem a falvak lakóin múlott, hiszen mindennapi életükben egymásra voltak utalva, örömeiket, bánataikat megosztották. Aztán megindul majd az aknamunka, uszító sajtócikkek és a nacionalizmustól megfertőzött papok, tanítók, a közigazgatás vezetői éket vernek a nemzetiségek közé. Elszabadítanak gyilkos, romboló indulatokat, amelyeket később aztán senki sem tud megfékezni. 4. MŰVELŐDÉS A művelődés terjesztésének az iskolán kívül legeredményesebb eszköze a népkönyvtár volt. Itt különösen fontos szerepet játszott, mivel nemzedékek nőttek fel horvát iskolákban. Ezért Horvát-Szlavónországban a könyvtárhálózat kiépítését a magyar kormányzati szervek fontosnak tartották. Ugyancsak felhívták a figyelmet az iskolákban létesítendő ifjúsági könyvtárak, valamint az ifjúsági egyesületekben működő dalárdák jelentőségére is. E tevékenység koordinálását a Julián Egyesület végezte. 1904-ben már elhatározta, hogy a városokban betegsegélyezési és temetkezési egyleteket, a középosztály részére kaszinókat, a falvakban pedig olvasóköröket szerveznek. Erre a célra a kereskedelmi miniszter ezer koronát bocsájtott az egyesület rendelkezésére.

22

'

1 A Julián Egyesületet az ellenzéki politikusok Magyarországon és Horvátországban egyaránt magyarosítással vádolták. Az elnök igazgató 1907-ben Wekerle Sándor