Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VI. A magyar kisebbség sorsa Horvát-Szlavónországban

Érvelésének ideológiai tartalma aligha kétséges, hogy erősen vitatható. A nacionalista megnyilvánulásoktól a protestáns egyházak sem voltak mentesek. Azonban az is vitathatatlan tény, hogy a kisebbségben élő magyarság, anyanyelvét és nemzeti érzelmét a protestáns egyházak nélkül nem ttidta volna megőrizni. Miként a korábbiakban említettük, Horvát-Szlavónországban a katolikus egyház, a horvát hatalmi politika eszközévé vált. A magyarlakta községekben nem volt magyar nyelvű római katolikus plébánia. Ennél a magyar kormányzati és egyházi vezetők lényegesen engedékenyebbek voltak, jóllehet, nacionalista álláspontjukat nem lehet vitatni, de amíg a Muraköz, és a vendvidék 40-50 plébániájában horvát és vend nyelven miséztek, Bácskában pedig több mint 50 plébániában horvátul imádkoztak a hívek, addig Szlavóniában még a magyarok által lakott falvakban is horvátul kell a lakosságnak imádkoznia és gyónnia.

219 Strossmayerhez, a djakovári püspökhöz a magvarok több ízben is fordultak írásban és küldöttségek is felkeresték annak érdekében, hogy legalább a nagyobb ünnepeken engedje meg, hogy templomaikban magyarul prédikáljanak és énekelhessenek. Kérelmüket mindig elutasította. A horvát plébánosokban még több megértés volt, több helyütt vasárnap a horvát litánia után a templomokban együtt maradhattak a magyarok és magyarul énekelhettek, és a magyar nyelvű gyónást is megengedték. Ezekbe a templomokba aztán tömegesen érkeztek a magyarok a környező községekből és a szomszédos pusztákból. Ezek azonban ideiglenes és átmeneti jellegűek voltak, a magyarbarát papok áthelyezésével és püspöki rendeletekkel megakadályozták, hogy a fenti jelenség általánossá váljon. így a magyarok által lakott községekben és pusztákban - régi szokás szerint - az iskolákban gyűlt össze a magyarság vasárnap és ünnepnapokon. A magyarországi katolikus egyház vezetőinek erőfeszítéseit, amely szerint minden magyar faluban magyarul gyónhassanak, a zágrábi érsek megakadályozta. Úgy tűnt, hogy amíg az alsó papsággal, plébánosokkal és a káplánokkal meg lehetett értetni, hogy a kivándorolt magyaroknak elsősorban anyanyelvükön van szükségük a lelki vigaszra, addig a magas klérus, a zágrábi és a djakovári püspök e jogos kéréstől mereven elzárkózott. Ezt a magyarok jogosan tarthatták vereségnek, mert amíg a németek általában mindenütt érvényt szereztek nyelvi követeléseiknek, addig ők magtikra maradva sok helyen megadták magukat a sorsnak. így aztán a szlavóniai katolikus templomokban a magyar szentbeszédet és az egyházi éneket is betiltották. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy a községházán a magyar nyelven írt beadványt sem fogadták el, hivatalos helyiségben anyanyelvén a magyar nem beszélhetett. Miután a magyarok a horvát nyelvű prédikációkat nem értették és annak léleknemesítő hatását sem érezték, lassan kezdtek elmaradozni a templomokból. Magyarországról több ezer magyar nyelvű bibliát küldtek Szlavóniába, ennek hatásfoka csak ideig óráig érvényesülhetett. Felvetődött az a lehetőség is, hogy a Vatikántól, a pápától kérnek ügyükre orvoslást. Az egyházak közötti ellentétek a hívek körében zavarodottságot idézett elő, gyakran elbizonytalanodtak és nem bíztak sorsuk jobbra fordulásában. Kutina és vidékén lakó protestánsok kiszolgáltatott helyzetére jellemző, hogy három helyre is fizettek egyházi adót, a kutinai római katolikus papnak azon a címen, hogy a birtok egy'kor katolikusok tulajdonában volt. Adóztak a zágrábi lutheránus lelkésznek, mert az egyházközségek oda tartoztak, végezetül a brekinszkai lelkésznek, mivel evangélikus református vallásúak voltak.

220 Mindezek ellenére a protestáns egyházak megőrizték tekintélyüket és érezhették a magyar lakosság bizalmát. A lakosság a templomok és az iskolák építéséhez