Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

V. Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlon Horvát-Szlavónországba

c) Tolna megye A Szlavóniába irányuló kivándorlás általános és speciális okait, valamint annak méreteit a szolgabírói és az alispáni jelentésekből ismerhetjük meg. A kivándorlást a Tolna vármegye politikai és vegyes tartalmú hetilapja is figyelemmel követte. A sajtó szerint Tolna vármegyéből a kivándorlás Horvát-Szlavónországba a nyolcvanas évek elején vette kezdetét, a vármegye felső járásaiból, ahol az életviszonyok a legmostohábbak voltak, a földhöz jutás a parasztság számára szinte reménytelennek tűnt.

1 A rendelkezésünkre álló levéltári források és a szakirodalom sem teszi azonban lehetővé a kivándorlás pontos rekonstruálását. A törekedés adatokból joggal lehet következtetni arra, hogy a XIX. század 60-as éveitől ezrek távoztak a megyéből Horvát-Szlavónországba. Pécsy József prépost, a vármegye törvényhatósági bizottsága tagja 1893 kora tavaszán e kérdésről memorandumot nyújtott át a megye közgyűlésének, amelyet az Országgyűlésnek is továbbítani kívánt. Véleménye szerint megtiltani, megakadályozni a „kivándorlási mániát" nem szabad és nem is lenne igazságos mert a szegény megszorult nép élni akar és neki élni kell, tehát ott keresi menekvését ahol találja."' A liberális gondolkodású prépost szerint az Amerikába irányuló kivándorlás abban az esetben nem káros, ha az eltávozó családját itthon hagyja, vagyonát, birtokát nem adja el. Bizonyos szempontból előnyökkel is jár, mivel a kivándorló hazahozott pénzével a birtokát fejlesztheti. Tapasztalatokban is gazdagabbak lesznek. A HorvátSzlavónországba irányuló kivándorlást azonban veszélyesnek tartotta, mivel az elszlávosodás veszélye fenyegette mindazokat, akik hazájukat elhagyva a kisebbségi sorsot vállalták. Memorandumában javaslatokat tesz a kivándorlás fékezése érdekében is. Szerinte a társadalmi és gazdasági válság egyik oka, hogy a dohánytermesztés válságba jutott. Márpedig „Tolnavármegye ezen vidéke a dohánytermesztés által szép jövedelmi forrással bírt, midőn pl. Tolna nagyközségben a termelők hatvan-nyolcvan ezer forintot vettek be a jól végzett munkájuk díjául évenként."

1 9 A Pénzügyminisztérium rendelkezései azonban éppen ezt a jövedelmező forrást apasztották el. A dohány termesztését megnehezítették, sokak számára pedig lehetetlenné tették. A rendelet értelmében dohányt csak az termeszthet, aki legalább egy

7 katasztrális holddal, pajtával és dohányszárítóval is rendelkezik. Kétségkívül ez a vagyonosabb termelőknek kedvezett. Pécsy szerint egy-egy birtokos dohánytermelő negyvenezer forintot kap dohányáért, mert terjedelmes földje és jól berendezett pajtái vannak."

180 Szerinte a kisparaszti dohánytermelés a minőség tekintetében visszaesést nem jelentene, ugyanakkor jövedelemhez juthatnának a szegényebbek is, így a kivándorlási láz mérséklődne. A másik javaslata szerint az Amerikából behozott szőlővesszőket kellene a kipusztultak helyébe ültetni. Mivel ez költséges, az állam támogatásával részletfizetéseket kellene biztosítani. 1893 márciusában az alispán valamennyi járás főszolgabírájától jelentést kért a társadalmi viszonyokról, a gazdasági helyzetről, a kivándorlás okairól, valamint főbb adatairól. A jelentés két és negyed év kivándorlásának adatait tartalmazza. Bár a jelentésekhez mellékelt statisztikai kimutatások járásonként eltérő módon készültek, azok mégis beszédes bizonyítékai a korábbi kivándorlásnak. A Simontornyai járás főszolgabírójának jelentéséből megérthetjük a német ajkú lakosság migrációját, a kivándorlást.

181 Köztudott, hogy az öröklődési jog alapján a birtok az elsőszülött fiúgyermeket illette meg. A lánytestvéreket az örökrészek arányában az örökösnek pénzben kellett