Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
V. Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlon Horvát-Szlavónországba
kárpótolnia. Érthető, hogy közülük - főképpen a szegényebbek - kölcsönöket felvéve eladósodtak. Közben a közterhek is súlyosbodtak, így csak a kivándorlást, amely számukra a menekülést jelentette - választhatták. 1891-ben a járás huszonhét községéből tizennégyet érintett a kivándorlás, amelyekből 42 család 188 fővel Szlavóniába távozott. A 3. sz. táblázatból azt is megtudjuk, hogy a kivándorlók hova telepedtek le. 1892-ben a kivándorlás nyolc községet érintett, ekkor azonban csak 29 család 128 fővel vándorolt ki Szlavóniába. Az 1893. év első negyedévében hét községből 16 család 74 fővel hagyta el a szülőföldjét. A Központi járás főszolgabírójának jelentése szerint a napszámosok arra kényszerültek, hogy munkát távolabbi vidékeken keressenek. Csupán egy részüknek sikerült a helyi téglagyárakban elhelyezkedniük, mivel a millenniumi építkezés előkészülete ebben az iparágban konjunktúrát idézett elő. A Duna-Drávái vasút építése ugyancsak pozitív hatással volt, de az amerikai szőlővessző elterjedése is biztató perspektívát ígért. A főszolgabíró úgy vélte, hogy 7 a selyemgubók tenyésztése a selyemipart fellendítheti, amelynek Szekszárdon komoly hagyományai voltak. 181 :l A vizsgált években, 28, 20, illetve 19 család távozott el a járásból, a főszolgabíró a kivándorlók pontos létszámát nem tüntette fel. A Dunaföldvári járásban két és egynegyed év alatt Bikács és Györköny községből 1891-ben négy', 1892-ben és 1893 kora tavaszán egy-egy család vándorolt ki Szlavóniába. A korábbi években a kivándorlási mozgalom e járásban látványos méreteket ért el. Németkérről az 1882-86-os években 35 család, Bikácsról az 1875-91-es években 20 család, Györköiwből az 1880-91 közötti és Nagydorogról az 1886-87-es években 3 család, Kömlődről 1885-86-ban 2 család és Kajdacsról ugyanazon években szintén 2 család vándorolt Szlavóniába. 182 A Dombóvári járásból a vizsgált időszakban csak a kivándorló családok számát tudták regisztrálni a hiányos adminisztráció miatt. A főszolgabíró a kivándorlás okait a szlavóniai birtokok olcsóságában látta, valamint abban a tényben, hogy az eladósodott parasztok szegénységük miatt érzett szégyenüket úgy tudták csak eltitkolni, hogy megmaradt töredékvagyonukat értékesítve eltávoztak. Az utóbbi években ugyancsak csökkent a kivándorlás, de mindössze egy család tért vissza. A Szlavóniába távozónak alkalmazkodtak az új körülményekhez, de mást nem is tehettek. A jelentésből kitűnik, hogy „Legutóbb Felső-Iregh és Tengőd szomszédos községekből mennek ki a legtöbben, míg az egy évtizeddel ezelőtt Szakcs és Döbrököz községekből évenként kivándorolt 20-25 család, addig most alig távozik egy-kettő". 183 A Völgvségi járásból is főképpen a szorgalmas, a nehézségeket nem ismerő német lakosság vándorolt ki, mert „...az itt 200,300, sőt 400 forinton elárusított földek árán ott kétszer, háromszor akkora földterület szerezhető." 184 Majos és Tevel községekből a parasztok főképpen a dohánytermesztési engedély megvonása miatt távoztak. Jóllehet, sokan kivándoroltak, a főszolgabíró szerint ez még sem veszélyes, de azért állami beavatkozást igényel. Szerinte a távozókat nem is lehet kivándorlóknak nevezni, mivel csupán a birodalomnak egy másik részébe költöztek. Távozásukkal munkaerőhiány nem keletkezett, és a munkabérek felemelésére sem kényszerültek. A kivándorlás okait és méreteit a vizsgálóbizottság, amelynek elnöke volt az alispán, tagjai a megye országgyűlési képviselője, a vármegye Gazdasági Egyesületének alelnöke, a tiszti ügyész és néhány prominens földbirtokos az 1893- október 7-én tartott ülésén az alábbi álláspontot képviselte: a kivándorlást megszüntetni „nem kívánatos sem nem jogos, de meg nem is lehetséges". 18 '
