Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
V. Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlon Horvát-Szlavónországba
2. A KWÁNDORIÁS MÁSODIK SZAKASZA AZ 1880-1890-ES ÉVEKBEN a) A magyarság demográfiai viszonyai Honút-Szlavónországban A kivándorlás első szakaszából áttekinthető és pontos statisztikai adatokkal nem rendelkezünk. E tekintetben előrelépés majd csak a századforduló évtizedeiben történt, amikortól kezdve statisztikai kimutatások állnak a rendelkezésünkre, és tudományos igénnyel elkészített tanulmányokat is közzétettek. Jóllehet ezek a tanulmányok és statisztikai adatok is mindkét fél részéről elfogultak voltak, jelentőségüket mégsem tagadhatjuk, mivel a nemzetiségi ellentétekre felhívták a kormányzati szerveknek és a helyi közigazgatás vezetőinek a figyelmét. Egyet kell értenünk a korabeli szakírók megállapításával, hogy a népszámlálási adatok a valóságot kellőképpen nem tükrözték. Horvátországban és Szlavóniában a közigazgatás helyi vezetői és a horvát kormányzati szervek irányítói elsősorban abban voltak érdekeltek, hogy az összeírásokban a magyarság létszámát a minimálisra redukálják. Többnyire tudatosan a nemzetiségek egy részét - magyarokat, németeket - horvátoknak tüntették fel, nyelvtudásuk, házasságuk vagy pedig illetőségi helyeik alapján. Ez főképpen a szórványmagyarságot fenyegette. Akik szláv hangzású neveket viseltek, vagy vegyes házasságban éltek, azokat is horvátnak tüntették fel. A manipulációk ellenére a XIX. század utolsó évtizedeitől a magyarság létszáma - a kivándorlás következményeként - a statisztikákban is érzékelhetően növekedett. Az 1880. évi népszámlálás a magyarság létszámát 41 417 főben állapította meg, tíz évvel később számuk már 69 798 főre növekedett, 1900-ban pedig 90 180 magyart írtak össze. 151 Ha a vizsgált időszakban Szlavóniában élő magyarság százalékos arányát az össznépességhez viszonyítjuk, akkor az alábbiakat láthatjuk: 1880-ban 5,7%-át, tíz évvel később 7,4%-át, 1990-ban pedig az össznépességnek a 8,3%-át alkotta. Bár a növekedés nem volt látványos, a horvát politikai vezetők - veszélyt szimatolva - a nacionalizmus dobverőit mozgásba hozták. Irritálta őket, hogy a horvát nyelvű lakosság részaránya ha nem is számottevően, de csökkent. 1880-ban az össznépességnek még 44%-át alkották, két évtizeddel később, az 1900-as népszámlálás alkalmából a részesedési arányuk már csak 39,7% volt. 152 A magyarság trendszerűen kimutatható növekedésével nemcsak a hon-átok, hanem a szerbek is elégedetlenek voltak. Ugyanis 1880-ban a három szlavón vármegye lakosságának 34%-a szerb volt, ez 1890-ben 32,4%-ra, 1900-ban pedig 31,6%-ra csökkent. A magyarok az ország különböző régióiból érkeztek a Dráván túli területekre. Bács-Bodrog megyéből 51000, Somogyból 20 000, Zalából 12 000, Baranyából pedig 11 000 kivándorló hagyta el véglegesen szülőföldjét. 153 De máshonnan is számosan érkeztek ide, így Torontál, Tolna, Vas, Veszprém és Trencsény megyéből. A kivándorlók többsége az anyaországgal határos megyék falvaiban telepedett le. A századforduló évtizedeiben Szerem megyében 49 000, Verőcze megyében 32 000 magyart tartottak számon, az összlakosság 14, illetve 15%-át alkották. Fozsega és Belovár megyében pedig egyaránt 15 000 magyar élt. A magyar nyelvű lakosság részesedése az előbbi megyében 6-7%-ot, az utóbbiban pedig 2%-ot tett ki. De számosan telepedtek le a nagyobb városokban Eszéken, Zimonyban és Zágrábban is. 1 ' 4 Egy korábbiakban közzétett tanulmányunkban a somogyi kivándorlók útját követtük. 155 H
