Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

V. Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlon Horvát-Szlavónországba

1880-1890 között Somogyból 4085 fő vándorolt ki Horvát-Szlavónországba. Letelepedésük több mint 150 települést érintett. A magyar kivándorlók új településeket is alapítottak, többségük azonban vegyes nemzetiségi falvakban telepedett le. Még az occupait tartományokban - Boszniában és Hercegovinában - is éltek magyarok. Egy 1895-ben készített „egészen felületes becslés szerint összesen legfeljebb 4 000 Magyarországról kivándorolt magyar anyanyelvű egyén ezen a tájon tartózkodhatott.

157 A Magyarországról kivándorolt zsidók e létszám egynegyedét alkották. Az egyik miniszteriális jelentés szerint általában őket tekinthetjük Magyarország és Bosznia közötti kereskedelmi forgalom közvetítőinek, s mint ilyenek, a magyarságnak kétségkívül hasznos pionerszolgálatot tesznek."

1

'

8 A korabeli szerző nyilvánvalóan a kivándorlásnak nemcsak a gazdasági jelentőségét kívánta hangsúlyozni, hanem a politikai előnyét is. Egy évtizeddel később, 1904-ben írt jelentés megerősíti a korábbiakban tett megállapításokat, amely szerint a magyarság létszáma különösképpen a városokban és a közlekedési központokban növekvő tendenciát mutatott. E régió jelentőségét a politikusok nem a magyarság létszáma, hanem a gazdasági előnyök alapján ítélték meg. Ennek tulajdoníthatjuk, hogy 1895-1904 között „tervszerűen folytatódott" a telepítés, a bosznia-gradiskai, dubiczai. novii, urujavori, derventi, tesanji, zeniczai, zepcei, banjalukai, és a zvorniki kerületekben 1 054 családot telepítettek le, 5 712 lélekkel 13 093 hektár területen.

1

'

9 Varga Gyula miniszteri tanácsos szerint azonban politikailag elhibázott lépésnek tekinthető, hogy a kivándorlást általában nem ide irányították, mert a gazdasági előnyöket itt lehetett volna leginkább kihasználni. Azokra a zsidó kantinosokra, szatócsokra hivatkozott, akik az occupatio adta előnyöket kihasználták, letelepedtek és a századelőn már az ügyesebbek 2000-3000 hold földdel rendelkeztek.

160 Varga szerint, ha a Boszniába irányuló kivándorlás nagyobb mérvű lett volna, „abban az esetben az amerikai kivándorlás veszedelme elmarad, s az erőnk, a vérünk, mely most jóformán semmi haszonra, az Újvilágban elfolyik, a magyarság hatalmát vitte volna diadalmasan dél felé, folytatva az Árpádok nemzeti politikáját..."

161 Aligha kétséges, hogy az elemzés téves, mivel lebecsülte az amerikai kivándorlás méreteit és azt sem vette figyelembe, hogy ekkor már Szlavóniából is sokan kivándoroltak az USA-ba. A fenti idézet illuzórikus és nacionalista jellegét, úgy gondolom, nem kell külön hangsúlyozni. Kutatásunk súlypontját a szlavóniai vármegyékre helyeztük, mivel a dél-dunántúli kivándorlók többsége oda vándorolt. Erről a kisebb népvándorlásnak tűnő migrációról azonban nem rendelkezünk olyan gazdag levéltári forrásanyaggal, mint az amerikai kivándorlásról. Ezenkívül az utóbbinak szinte könyvtárnyi az irodalma, mivel történészek, politikusok, közgazdászok, írók, szociológusok és a közigazgatás felelős vezetői fejtették ki véleményüket e társadalmi jelenségről. A Szlavóniába irányuló kivándorlást lényegében hosszú ideig nem is tekintették kivándorlásnak, hanem olyan migrációnak látták, amelynek gazdasági és politikai következményei a magyarság részére mindenféleképpen hasznosak lehetnek. Az USA-ba irányuló kivándorlás elemzése és főképpen értékelése - a századelő évtizedeiben - döbbentette rá a kivándorlás kutatóit a súlyos mulasztásra, a szlavóniai telepítést valójában ekkor értékelték át kivándorlássá. Ha a Dráván túli területekre kivándoroltak társadalmi összetételét megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy" az elsősorban az agrártársadalmat érintette. Először a dél-dunántúli uradalmak cselédei vették kezükbe a vándorbotot. Velika Piszanicába