Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

V. Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlon Horvát-Szlavónországba

Közülük az egyik kivándorló megelégedéssel számolt be arról, hogy jól érzi magát, mivel az itt vásárolt tizennégy holdas birtokot nyolcszáz forintért vette meg, amely néhány évtizeddel később már háromezer forintot ért. 44 A terezováci Jankovich-birtokra települők is azt hangoztatták, hogy 1864-1868ban érkezésük alkalmával egy hold földet harminc Ft-ért vettek, amelynek az ára a századelő éveiben két-háromszáz pengőre emelkedett.

145 Jankovich Gyula szokolováci birtokán 1865-ben létesített telepítési birtokot, ahova 1867-1868-as években érkeztek meg a baranyai, somogvi és a veszprémi kivándorlók."

6 A Magyarországról érkező és szorgalmasan dolgozó cselédek közül is jó néhányan vásároltak földet, így többek között Szlatinán is, ahova a magyarok folyamatosan 1858 óta telepedtek meg. A szerb és a horvát lakosság az ország belsejébe, a hegyek mögé vonult az irtványos földekre.

1 A kivándorlók beilleszkedési nehézségeiről és küzdelmeiről forrásokkal nem rendelkezünk. A későbbi évtizedekben készített átfogó jelentésekből és beszámolókból azonban joggal következtethetünk arra, hogy az őslakosság és a bevándorlók együttélése nem volt zavartalan. Ezekben az évtizedekben a dunántúli Evangélikus Református Egyházkerület jelentős missziót végzett, a Dráván túl élő híveit rendszeresen felügyelte és látogatta, segített ahol lehetett, a politikusoknak pedig jelezte a nacionalista veszélyt. A katolikus vallású magyar lakosság ilyen védelmet nem kapott, mivel az itt lévő plébániák a Zágrábi Püspökséghez tartoztak, amely maga is hozzájárult a nemzetiségi ellentétek sok esetben pogromszerű jelenségeihez. A dunántúli református püspök 1877-ben Körmendy Sándor, hedrehelyi református lelkészt bízta meg azzal, hogy a szlavóniai magyar református egyházkerületet látogassa meg, írjon átfogó jelentést a vallásszabadságról és a magyarság általános viszonyairól. Feltételezhető, hogy ez idő tájt már nagyon sok panasz érkezhetett a Dráván túli magyarságtól. Körmendy a küldetésének eleget tett, majd jelentését a püspökségnek megküldte.

UH libben részletesen ismertette a magyarság gazdasági fölényét, egyben érzékeltette a horvát lakosság életmódjának az elmaradottságát. Ezt - mint mások is - faji tulajdonságnak tekintette. Útja során nemcsak papokkal és tanítókkal találkozott, hanem magyar nagybirtokosokkal, nagybérlőkkel, gazdatisztekkel, kereskedőkkel és iparosokkal, akiktől sok információt gyűjtött, amelyekre a jelentésében hivatkozott is. Tájékozódása mégis egyoldalúnak tűnik, mivel az ellentáborból szinte senkit sem hallgatott meg, konzekvenciáit pedig a vallási kérdésekre szűkítette. Templomok, iskolák létesítésével, a magyar tanítók és a papok számának növelésével kívánta a magyarság lelki magányát és kulturális elmaradottságát felszámolni. E cél érdekében javaslatára több megyében, így Somogyban is segélygyűjtési akciót indítottak a szlavóniai magyarság anyagi és erkölcsi támogatása érdekében. A kezdeményezés azonban nem talált lelkes fogadtatásra, Somogyban mindössze 499 Ft 64 xr-t gyűjtöttek, amely jelzi a közönyt és azt a tényt, hogy a megye vezetői, a miniszteriális szervek, valamint a megye polgárai sem láttak a Dráván túlra, és nem tekintették az ott élő magyarság sorsát szívügyüknek.

149 Szalóki Dániel, csokonyavisontai néptanító azonban kortársainál messzebb látott. Többször járt Szlavóniában és személyesen tapasztalta, hogy

7 a magukra maradt magyarok, főképpen a szórványokban élők elidegenednek hazájuktól, anyanyelvüktől, és rövid idő alatt elhorvátosodnak. Brekinszka és Piszanica községekbe többször levitte énekkarát, példáját azonban kevesen követték. i3