Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

III. Agrárszocialista mozgalmak

TOUS A MEGYE Ai 1890-es évek első felében Tolna megyében a szegény parasztság elégedetlensége érzékelhetően növekedett. Igaz, hogy a sorsukat jobbító szervezkedésekre ekkor még nem került sor, de az általános viszonyok romlása következtében az elégedetlenség mind nagyobb tömeget érintett. A sajtó a hamu alatt izzó parázsból még semmit sem érzékelt, 1892 decemberében a Tolna vármegye című lap egyik cikkírója szerint „sehol sem találunk olyan talajt, hol a mai társadalmi és állami rend olyan szilárdan állna, mint nálunk."

98 Az elégedetlen szegényparasztság ekkor még a migrációval próbált sorsán enyhíteni. A tönkrement földnélküli parasztok Budapesten, vagy Szlavóniában próbáltak boldogulni. A néptömegek (ekkor már a falvak is) a szocialisztikus eszmékkel kezdtek megismerkedni, de a nazarénus vallás államellenes hittételeit is megértéssel fogadták. Az államhatalom által tiltott eszmék elterjedését nem lehetett megállítani, a sajtótermékek és az agitátorok a politikai közömbösségnek véget vetettek. A polgári sajtóban megkongatták a vészharangot, a korabeli cikkekből kitűnik, hogy a hatalom birtokosai felismerték a veszélyt és állandó félelemben éltek. 1894-ben a megye néhány nagyobb uradalmában kitört sztrájk jelzi, hogy az elégedetlenség oly mértékben felhalmozódott, hogy azt migrációval és a Szlavóniába irányuló kivándorlással nem lehetett levezetni. A hatalom is ellentámadásba lendült, a paraszti elégedetlenségre erőszakkal válaszolt. 1895-ben Faddon a szocialista eszmék terjesztőit letartóztatták.

99 A nyomozás során kitűnt, hogy többen lázító sajtótermékeket olvastak, valamint ellenállásra buzdító propaganda anyagot, amelyeket a szociáldemokrata párt juttatott el a bizalmi embereknek. A munkásegyletek szervezésében és eszmei támogatásában is tevékenyen részt vettek. A budapesti és a pécsi szociáldemokraták kapcsolatot tartottak Dunavecse, Solt, Dunapataj, Bátaszék, Szekszárd szervezkedő agrárnépességével.

100 Szociális izgatások címén számos vezetőt letartóztattak, az elégedelenkedőket azonban nem tudták megfélemlíteni. A föld utáni vágy olyan nagymérvű volt, hogy azt már retorziókkal sem lehetett a szegényparasztság tudatából kitörölni. Az 1896. évi természeti csapások - jégverés, felhőszakadás - növelte a nyomort és a kilátástalanság érzetét. Egyre többen fogalmazták meg a földosztás igényét, a feudális szolgáltatások eltörlését, és a munkabérek növelését. A parasztság vezetői felveszik a kapcsolatot Somogy és Baranya megye földmunkás és szegényparasztság szervezőivel a mozgalom egyeztetése érdekében. Tolna megye szegényparasztsága 1897-ben csatlakozott ahhoz az országos méretű aratósztrájkhoz, amelynek az epicentruma a Dunántúlon volt, főképpen Pest, Fejér, Somogy és Baranya megyében. A sztrájkok fő követelése a bérek rendezése volt, alapvető indukálója a földnélküliség. A sztrájkolok harcias jelszavakat hangoztattak, tiltakozó népgyűléseket szerveztek. Csatlakoztak hozzájuk a szlovák sommások és a szekszárdi selyemfonoda munkásai is.

101 A mozgalom középpontja a Dunaföldvári járás, illetve Dunaföldvár volt. Az itt élő szegényparasztság már évek óta munkakeresés céljából kirajzott a távoli uradalmakba, a bányavidékekre és Budapestre is, ahonnan aztán szocialista eszmékkel „megfertőzve" tértek haza.

102 A dunaföldváriak tüntetése véres megtorlással végződött. ,A tér kiürítése alkalmával hét sebesülés és két halálozás történt."

103