Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
VII. Kivándorlás Amerikába
A kivándorlás népességcsökkentő szerepét aligha lehet tagadni, bizonyos helyeken indirekt, másutt pedig direkt módon hatott. A népesedésre gyakorolt negatív hatását hosszabb intervallumban is mérlegelni kell. 6. Kereseti lehetőség az USA-ban és a pénzküldemények lia a századforduló évtizedeiben írt országos és helyi heti- és napilapokat áttanulmányozzuk, akkor szembetűnik, hogy a titkos külföldi és hazai kivándorlási ügynökök káros szerepéről gyakran írtak. Úgy gondoljuk, negatív szerepüket egy kicsit el is túlozták. Kétségkívül az államhatalom szempontjából káros és a törvény által is büntetendő magatartást tanúsítottak, azonban az ismeretek birtokában már akkor is látni lehetett, hogy szerepüket túldramatizálták. A vádlottak padjára nem őket kellett volna ültetni, hanem azokat, akik a hazai állapotokért valamiféle felelősséggel tartoztak. Úgy tűnik, akiknek ítélkezniök kellett, ennek tudatában voltak, ezt bizonyítják a 15-30 napos fogházbüntetések, valamint a kisebb mértékű pénzbírságok. Nem ők keresték fel a kivándorolni szándékozókat, hanem fordítva, az adóssággal küszködő agrárnépesség, akiknek ígéretes vállalkozása és a nyomorúságból való kiútja lényegében csak a kivándorlás lehetett. Azonban azt is látnunk kell, hogy nemcsak a szegénység és a nyomor késztette ezeket a tengeren túlra, hanem a vagyonszerzés és a meggazdagodás viszonylag reális esélye is. A kivándorlók racionálisan felmérték a lehetőségeket és a kivándorlást nem szükséges rossznak tekintették, hanem egy olyan vállalkozásnak, amelyet meg kell ragadniok és részt kell venni benne. Azt is megérezték, később pedig a gyakorlatban is meggyőződhettek róla, hogy valamennyien csaknem esélyegyenlőséggel indulnak el a nagy útra. Azonban azt is tudták, hogy ehhez fizikai és lelki erővel is rendelkezniük kell. Ezt a magatartást és a kivándorlás egész folyamatát természetesen a megye nagyhatalmú urai másként értelmezték. Somogyból legkorábban az Igali járás németlakta községeiből indultak el a kivándorlók, amelyet egy 1905. évi főszolgabírói jelentésből ismerhetünk meg. 110 A legbátrabbak már 1902-ben kivándoroltak kizárólagosan vagyonszerzés céljából. Idehaza naponta legfeljebb 2 koronát, az USA-ban 8-10 koronát is tudtak keresni. Nemcsak a napszámosok, hanem a rosszabb körülmények között élő kisbirtokosok is próbálkoztak, ugyanis itthon a részaratáson kívül más munkát nem találtak. A kivándorlók két-három hónap alatt 400-500 koronát küldtek a családjaiknak. A távollétet ideiglenesnek tekintik, csak annyi pénzt akarnak gyűjteni, hogy idehaza egy 7 kis földet és házat tudjanak vásárolni. 1902-ben a törökkoppányi jegyzőségbe postán 89 680 korona érkezett. A szilli jegy/zőségbe 1904-ben 32 968 koronát küldtek. Többen a pénzt személyesen hozták magukkal. Titkos kivándorlási ügynökökre itt nem volt szükség. A pénz a továbbiakban is szépen csordogált, Gadács és Szili községekbe 1903-ban 51 780 korona 47 fillért, 1904-ben 32 468 korona 72 fillért küldtek a postahivatal adatai szerint. Döröcskére 1902-1904 közötti években a postahivatalba 73 366 korona 75 fillért, Törökkoppányba 1903-1904-es években 16 314 korona 9 fillért küldtek. 1907-ben, amikor a kivándorlási láz a tetőpontjára ért, a megye vezetői ezt a következők szerint értékelték. ,A pénzszerzés ördöge az, mely nem hagyja őket hazájukban nyugodtan dolgozni, mely még a tengertőli félelmet is legyőzi bennök: s a kivándoroltak által Isten tudja, mily nagy nélkülözések árán megtakarított és hazaküldött pénz az, mi legjobban csábít."" '
