Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

vásárolni, aki egyébként nem Somogyban lakott. Ez esetben a lengyeltóti főszolgabíró sem támogatta a pettendieket, mivel szerinte a korábbiakban vásárolt, átlagban 3 kat. hold föld részleteit még nem törlesztették, és az újabb adósság csak kárukra válna.

2 így a nagybirtokosoknak maradt a kézenfekvő megoldás, birtokaikat a nagybérlőknek adták ki, mivel így biztosabb volt a bevétel és kevesebb konfliktust is idézett elő. A számos példa közül idézzük Somodor község lakóinak kudarcát, akik 1909ben - ugyancsak a minisztérium közbenjárását kérték - a Pergen Johanna grófnő tulajdonában levő somodori birtokot, 330 magyar holdat szerették volna bérelni. A grófnővel azonban nem lehetett egyezséget kötni, mivel a nagybérleti rendszer előnyeihez ragaszkodott.

2 1892-ben a drávatamási körjegyzőnek és képviselőtestületi tagoknak kérvénye, amelyet a főszolgabírónak címeztek, drámai betekintést tesz lehetővé egy mikroközösség életébe.

28 A példát elsősorban azért idézzük, mert nem extrém esetről van szó, hanem ez tükrözi a somogyi kistelepülések gondjait. A község 606 lakója mindösssze 204 magyar holdat birtokolt. Az elmúlt évtizedekben erőn felüli terheket kellett vállalniuk. Miközben az adók - iskolaadó, katonabeszállásolási, legelő- és útadó látványosan növekedtek, újabb terheket is vállalniuk kellett. A tűzoltószertár és a fogda építése 600,- Ft költségkiadással járt. A község adóssága elérte az 1300-1400,Ft-ot, amelyet már részletekben is nehéz volt törleszteniük. A nehézségeket az is növelte, hogy a szegények eltartásáról is gondoskodni kellett azoknak, „akiknek legnagyobb része még a táplálóbb élelmiszereket is hónapokon keresztül nélkülözi."

29 A falu vezetőinek kollektív panasza, a kor egyik megrázó dokumentuma, a végső kétségbeesés jajkiáltása, amelyből az alábbiakban idézünk: „Szomorú állapotról tesz tanúságot azon körülmény, midőn egy község kénytelen szegénységét feltárni, s bevallani azt, hogy terheinek viselésére erőtlen, s e lehangoló vallomással lépnie hallgatósága elé, s feltárni az önlét fenntartásához szükséges erőt, végkimerültségben bevallani azon szomorú valót, hogy segély nélkül magában összedől."

30 E megrázó dokumentumból azt is megtudjuk, hogy már a korábbiakban is sok családot arra késztetett a végső kétségbeesés, hogy idegen földön, Szlavóniában keresse sorsa jobbra fordulását. A férfiak többsége csak a távolabbi vidékeken talált munkát, a családtól hetekig, néha hónapokig távol voltak, „az itthon maradottak elcsigázott állataikkal törik fösvényen termő csekély földjüket."

31 Ha a családfő megbetegedett, pénz hiányában orvoshoz nem fordulhatott, és meghalt olyan betegségekben is, amelyek egyébként gyógyíthatóak voltak. Az ismétlődő természeti csapások - jégverés, árvíz, fagykár - az éves munkát pillanatok alatt tönkretették. A legnagyobb dologidőben - a nyári betakarításkor - kénytelenek voltak az urasági földeken munkát vállalni, miközben a saját termésük veszélybe került. Az állami segély iránti kérelem vajon meghallgatásra talált-e? Aligha hiszem, mivel hasonló kérvényeket tucatjával írtak, az alispáni hivatalban panaszfalat lehetett volna építeni belőlük. Közülük néhányat idézünk. A szentai kisbirtokos parasztok helyzetét a főispánnak írt főszolgabírói jelentésből ismerhetjük meg, amelyből kitűnik, hogy a község kérelmét támogatja, mivel a lakosság kevés földdel rendelkezik. „Eddig a lakosságnak volt munkája és keresete az erdőkitermelésnél, de az megszűnt, s így félni lehet, hogy néhány év múlva megkezdődik a kivándorlás".

32