Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

I. A népességmigráció néhány vonása a Délkelet-Dunántúlon a XVIII-XIX. században

harmadában számottevő volt, okaként a kettős, esetenként a hármas adózást jelölhetjük meg. Az elvándorlók többsége az Alföldre, a Duna-Tisza közötti területekre távozott.

20 A helyükbe szláv népesség települt, akik némiképpen ellensúlyozták a népesség hiányát, de annak etnikai összetételét jelentősen módosították. Az 1687. évi hadjárat után a szerbek többsége a törökökkel együtt kivonult e területről. A Rákóczi-szabadságharc harci eseményei a szerbeket érzékenyen érintették, a megmaradók egy része is elmenekült. Igaz ugyan, hogy egy részük az 1711-1713 közötti években Szlavóniából visszatért.

21 Az egész megyét érintő jelentősebb népességmigráció a XVIII. század első felétől vette kezdetét. A földbirtokos osztály összetételében is változások történtek, a törökellenes harcokban részint a magasabb rangú tisztek pozíciókhoz és birtokokhoz jutottak: így többek között Veteráni tábornok, Eugen Savoyai tábornagy, Rindsmaul vezérőrnagy, a Batthyány család és még jó néhányan.

22 A nagy kiterjedésű birtokok igényelték az olcsó munkaerőt, a mocsarak lecsapolását és az erdők irtását.

23 Az új földesurak, valamint a pécsi egyházmegyei uradalmak, a Pécsi Káptalan és a Pécsváradi Apátság sürgették a telepítés meggyorsítását a bécsi Kamaránál és a Helytartótanácsnál egyaránt. Nem véletlen, hogy összeköttetéseit kihasználva a Pécsváradi Apátság az első telepítők közé tartozott, 1715—19 között birtokaira német telepeseket hozatott. A német származású földbirtokosok Fulda, Hessen, BadenWürtenberg, Dél-Bajorország és Pfalz térségéből telepítettek. Rendkívül kedvező feltételeket biztosítottak a német parasztoknak és az iparosoknak is.

24 A legtöbb telepes az 1723-24, 1726, 1731-32, 1777-78 és az 1784-86 közötti években érkezett. E folyamat még a XLX. század elején is tartott. A levéltári források szerint ekkor a megyébe 386 család érkezett.

25 A megye nemzetiségi összetétele alapjaiban megváltozott, a magyarság kisebbségbe szorult. A belső migráció révén, valamint a népszaporulat növekedésével, az arányok kiegyenlítődtek. A XLX. század elején az összeírások tanúsága szerint a népesség 50%-a már magyar volt. A rendelkezésünkre álló egyházi sematizmusok, Fényes Elek statisztikái, az 1850. évi népszámlálás települési adatai, a viziták, végül a Keleti Károly nevéhez fűződő 1857. évi népességi adatok a nemzetiségek alábbi megoszlását tükrözik.

26 Baranyamegye nemzetisegei: magyar 51,1% 55,9% 45% német 31,5% 27,5% 39% horvát 9,3% 8,3% 8,7% szerb 6,7% 5,7% 4,5% egyéb 1,4% 2,6% 2,8% A németek aránya látványosan megnövekedett, bevándorlásuk még a század negyvenes éveiben is kimutatható. A magyarság 6%-os csökkenését elsődlegesen a szlavóniai kivándorlás idézte elő.

27 A nemzetiségi többségű Baranyában a primátust a németek játszották, és a szerbek aránya számottevően nem módosult. A XLX. század második felében készült statisztikai kimutatások ugyancsak jelzik a különböző nemzetiségek változásait.