Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Bősze Sándor: Az 1883. évi somogyi antiszemita zavargások
gető sokaság nyomására — szabadon engedni az előző este elfogott hét tüntetőt. A kért, egy századnyi katonai erősítés 27-én érkezett meg. Az alispán további századok vezénylését kérte, mert a környéken több idegen embert láttak - bár ellenkező hírek is voltak - s a zavargások a környező községekre is kiterjedtek.67 Gyékényesen és Berzencén augusztus 26-ról 27-re virradó éjjel következett be a csurgóihoz hasonló vandál pusztítás. A résztvevők egy része egyébként Csurgóról jött és - a gyékényesi előnyomozói jegyzőkönyv szerint - idegen volt. A rombolásban helybeliek nem vettek részt, sőt páran még megpróbáltak közbelépni, de őket is megütötték. A támadók Gyékényesen négy kereskedő házát verték széjjel, s fosztották ki. A sértettek kárát ekkor 20 000 forintra becsülték. A szerencsétlenek a családjukkal együtt pedig csak a gyors menekülésnek köszönhették az életüket. A tömeget a bíró megkísérelte „szép szóval, majd fenyegetéssel eloszlásra bírni, de mint féket vesztett áradat ordítva szórta félre útjából a fegyvertelen elöljáróságot”. A „romboló tömeg” arcát korommal vagy sárral tette felismerhetetlenné.68 A Berzencén felvett előnyomozási jegyzőkönyv szóhasználatával az augusztus 26-án „éjjel zsidók elleni tüntető és rabló csorda” néhány helyi iparos és a „több ismeretlen egyén” vezetésével beverte a zsidók ablakait, teljesen feldúlt egy boltot és megvert egy izraelita földművest. A10 000 forintos kárt elérő tüntetés 14 résztvevőjét letartóztatták.69 A csurgói szolgabíró 27-én kért és 30-án kapott is katonai erősítést, amellyel sikerült megfékeznie a három faluban elszabadult indulatokat. Az alispán utasítására Csurgóra rendelt foglárnak azonban nem sok dolga akadt, mert az elfogottakat kihallgatásuk és a jegyzőkönyv felvétele után - ideiglenesen - szabadon bocsátották, hogy benntartásukkal ne fokozzák az ingerültséget. A szolgabírói vizsgálatok során viszont egyértelműen kiderült, hogy a csurgói, a berzencei és a gyékényesi zavargásokban idegenek nem vettek részt.70 A csurgói járásbeli Miháldon augusztus 28-án a menekülő bérlőt és családját dobálták meg téglával, utána pedig a háza ablakait is beverték. A településen élő „izraeliták elhagyva házaikat az éjjet a szabad ég alatt töltik”. A mintegy 20 főnyi „suhanc” és napszámos, a kisbíró, a tanító és egy gépész által lett felbújtva. Az esetleges későbbi rendbontás megelőzendő a miháldi elöljáróság jegyzőkönyvben szavatolta a községben élők személy- és vagyonbiztonságát.71 A majdnem tragédiába torkolló napokat követően - a helyiek félelme ellenére, s Csépán alispán saját felelősségére - szeptember 1-jén Csurgón megtartották az országos vásárt, amelyen - a szolgabíró távirata szerint - rendzavarás nem történt.72 Szeptember közepére a járásban a hangulat lecsillapodott, így a térségben állomásozó zászlóaljnyi katonára már nem volt szükség. A berzenceiek például már szinte a zavargások másnapján (!) augusztus 30-án meg akartak szabadulni tőlük. Szeptember 15-én népgyűlést tartottak Gyékényesen és Berzencén, ahol is kinyilvánították, hogy a közrendért felelősséget nem vállalnak, s ha mégis szükség lenne a katonákra, akkor ezek eltartását az állam vállalja. 3 A kaposvári és a csurgói járásbeli megmozdulásokkal egy időben, s ezek, illetve a Zala megyei események hatására a tnarcali járásban is „kisebb méretű zavargások”74 történtek. Kéthelyen augusztus 25-28-án ismeretlen tettesek betörték néhány izraelita kiskereskedő ablakát. A támadás célpontja 27-én Nemesdéden is egy kereskedő házablaka és kirakatüvege volt. A táviratot küldő szolgabíró egyidejűleg fontosnak érezte hangsúlyozni, hogy itt és Nemeseiden nőttön-nőtt az izgalom. Ezért kérésének megfelelően 29-30-án Nemesvidre és Marcaliba 3 század katonát vezényeltek, s Kéthelyen pedig egy pandúrszázadot helyeztek el. Az utóbbi települé92
