Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Bősze Sándor: Az 1883. évi somogyi antiszemita zavargások

sen szeptember 1-jén történt egy kisebb verekedés, melyet egy ipartársulati helyiségben eltöltött „borozgatás” és 2-3 iparos hangoskodása előzött meg. Marcaliban pedig nem is annyira a zsidókkal, hanem inkább a hangulat elmérgesedését megakadályozandó képviselő-testületi határozattal szembeni nemtetszésének adott hangot a járásbíró. Ő ugyanis „a kocsmában nyitott ablak mellett, több szélbali társával együtt ezen határozatot [!] fennhangon [bírálta] ... [kimondta], hogy annak nem [engedelmeskedik]; - amit az utcán lévő iparosok és polgárok hallván, délután mintegy ötvenen a bírónál megjelentek, és kijelentették, hogy ők zsidót őrizni nem fognak."

A járásban ezek után - úgy látszott hogy a közvélemény hangulata lecsitult, s a hónap közepén az érintett települések képviselő-testületei (Marcali, Nemesvid, Nemesdéd, Kéthely) felelősséget vállaltak „az éjjeli - úgy a nappali csend fenntartási felügyeletre vonatkozóan”. 1

A szomszédos, Csurgó környéki atrocitások a nagyatádi járásban élő zsidók közt is nagy pánikot idéztek elő. Augusztus utolsó napjaiban az atádi, a felsősegesdi és szobi izraeliták különleges prevenciók alkalmazását kérvényezték a szolgabírónál, sőt miután Nagyatádon egy ablakot is bevertek, az itteniek katonai védelmet is kértek. Mivel a helyi földművesek körében nem voltak szimpatikusak a zavargások, iparossegédek és a „csekély csőcselék” esetleges megfékezését a járás vezetője saját erőből is lehetségesnek tartotta. A biztonság okáért azonban 40-50 katona kivezénylését kérte, mert reményével ellentétben az iparosmesterek nem voltak hajlandók saját segédeik megfegyelmezése mellett nyilatkozni, Nagyatádon csak egyszer tett kísérletet néhány kisebb csoport tüntetés kirobbantására. A szolgabíró azonban lóhátról a maga mellé vett foglárok segítségével ezeket személyesen oszlatta fel, s ezután egész éjjel az utcákat járta. Tallián szolgabíró kérésére Tisza egy századot rendelt a nagyközségbe. Bár a zsidók félelmükben a honvédség további erősítését szorgalmazták, erre már nem volt szükség, hisz szeptember 3-án és 10-én a településen búcsút és vásárt tartottak, s ezek a nyugtalanság legcsekélyebb jele nélkül le is zajlottak. A két időpont között a képviselő-testület is felelősséget vállalt a rendért, így a huszárok további állomásoztatása szükségtelenné vált, annál is inkább, mert a katonák elszállásolása a polgárság házainál történt. Ez pedig - mint szinte mindenütt - itt is „izgalmakat szült”. Az atádi zsidóságot azonban nem sikerült megnyugtatni, mert a járás több pontjáról is antiszemita előkészületek híre jött. Vízváron például a szeptember 2-i búcsút akarták zavargásra felhasználni. Annak ellenére, hogy a kért egyszázadnyi katonaság nem érkezett meg időben, a szolgabírónak sikerült szóval lecsillapítani a „nép ingerültségét”. A katonaság kirendelését a falubeliek a jegyzőnek tulajdonították, s ezért őt megfenyegették, s a mellékelt névtelen levelet is valószínű ő kapta. A szolgabíró a következőket jelentette az alispánnak: „Midőn oda érkeztem, azonnal összehívtam az elöljáróságot és a szívükre beszéltem, s megígérték, hogy ők nem fogják a zsidókat büntetni, de ha valaki jön annak ellent nem állunk...” A szolgabíró így kénytelen volt a katonaságért sürgönyöz- ni. A búcsú ugyan csendben lefolyt, de úgy „látszik valóban, hogy a nép magától nem mer, de azt hiszem csak egy izgató is találkoznék kész volna rablásra”. Ezt a helyben, a Babócsán és Bolhán lakó izraeliták is érezhették. Ezért a szolgabíró a két községbe egy-egy század erősítést kért. Görgetegen csak egy kisebb kihágásról kellett jelentést készítenie: mert „amint a nép hangulata mutatkozik az a községben[!j teljesen nyugodt, hogy lehetnek a községben egyes könnyelműbb s vagyontalan egyén az ellen nem szólnak, de azt hacsak lehetséges ők maguk is megakadályozzák és a községből

93