Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Szili Ferenc: A zsidók kereskedelmi tevékenysége Somogyban a kései feudalizmus időszakában
Noha a zsidó lakosság a jövedelem tekintetében változatlanul differenciálódott, a kedvezőtlen gazdasági feltételek, továbbá a diszkrimináció továbbélése kedvezőtlenül hatott. A kézművesek és a hátas zsidók nem tudtak felemelkedni a kereskedők és a boltosok közé, többségük inkább elszegényedve a társadalmi ranglétra alsó fokaira süllyedt. így válik érthetővé, hogy a türelmi adó sorozatos növelése számukra miért jelentett olyan elviselhetetlen terhet. 1833-ban a hátralék országosan már 1 314131 pengő volt, és a Helytartótanács mind gyakrabban sürgette a megyéket az adó behajtására.42 Az úgynevezett „hátas” zsidók egy része rongygyűjtéssel foglalkozott. Az uradalmak azonban még e tevékenységből is hasznot húztak. Az 1820-as években már nem ritka, hogy a rongygyűjtést évenként árendába adják ki. Széchenyi István uradalmában a csokonyai árendás Schvartz Ádámmal 1828. márc. 28-án jött létre egy ilyen jellegű szerződés.43 A bérlő a szerződés értelmében 100 ft váltócédulát fizetett. Megállapodtak abban, hogy vidéki zsidók az uradalom területén e tevékenységet nem folytathatják. Ugyanakkor kötelezték az árendást, hogy monopolhelyzetével nem élhet vissza. Ha a rongyért kevesebbet ígérne, az esetben a jobbágyok azt az uradalmon kívül is értékesíthetik. Ezek a bérleti szerződések sértették a falvakban e tevékenységből élő zsidó házaló kereskedők és egyúttal a jobbágyok érdekeit is. A nagybajomi, a kéthelyi és a nagyatádi zsidók panaszbeadványukban sérelmesnek tartották, hogy a Hunyady és a Széchenyi uradalmakban a rongygyűjtésben őket gátolják.44 Xantus Ignác, a csokonyai uradalom fiscálisa a panaszbeadványra azzal érvelt, hogy „a törvények és törvényes szokások értelme szerint akármelyik uradalom kebelében is a földesúrnak tudta és engedelme nélkül senkivel kereskedést űzni akármivel is szabad nem volna, több tek. N. vármegyében és Tek. uradalomban már régen fennálló szokás szerint a csokonyai árendás zsidónak... engedtetett meg...”4’ Hunyady kéthelyi uradalmának a fiscálisa hasonló álláspontra helyezkedett. Berzsenyi Farkas alszolgabíró az ügyet kivizsgálva a megyének az alábbiakat jelentette: „Az uradalmak eljárása nemcsak sérti a panaszosok jogait, de tetemes károkat is szenvednek. Az ilyen jellegű monopóliumok visszaélésekre adnak alkalmat, Schwartz pl. a fenti uradalmakban a rongygyűjtést saját ügyfeleinek adta ki, akiktől aztán olyan áron vette meg a rongyot, amint neki tetszett. A vizsgálat azonban azt is kiderítette, hogy a fenti jogsértés a földesurak tudta nélkül történt, éppen ezért kérte, hogy a fiscálisokat „mocskos feladataikért a vármegye példásan büntetni méltóztasson”.46 A jogsértőkre azonban nem mindig sújtott le olyan példásan az igazságszolgáltatás, mindezt az egyre sűrűsödő panaszbeadványokból joggal következtetjük. 1829. január 29-én Kaposvár zsidó lakossága hasonló panasszal fordult a megyéhez, ezúttal a jogsértő nem volt más, mint a mezőváros földesura, a nagyhatalmú herceg Eszterházy, aki a szekerező házaló kereskedelmet megtiltotta. Csupán a pesti vásár alkalmából előtte és utána egy héttel engedélyezte egy forint konvenciós pénz fizetése ellenében. A házaló kereskedő azonban csak 24 óráig tartózkodhatott egy- egy településen, amennyiben azt megszegte, testi fenyítésekkel is büntethető volt.47 A kérvényezők joggal érveltek azzal, hogy ez nemcsak a kereskedőket sújtja, hanem a vásárlókat is, az árendás boltosok, ugyanis monopolhelyzetüket kihasználva, kétszeres áron adták áruikat. Megelőzően a földesúr a házaló kereskedelemnek szabad teret adott. Egyébként más városokra is hivatkoztak, amelyekben a vásárokat és a heti piacokat is látogathatták. Az ügy a Helytartótanácsig gyűrűzött, a megye vezetői jelentésükben rendkívül progresszív álláspontot képviseltek/18 Látták a helyi, 67
