Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Nagy Pál: Somogy megye zsidósága Mária Terézia korában
SOMOGY MEGYE ZSIDÓSÁGA MÁRIA TERÉZIA KORÁBAN NAGY PÁL Bevezető Egy 1979-ben bemutatott amerikai televíziós sorozat nyomán terjedt el a fogalom: holocaust. A görög eredetű bibliai kifejezés jelentése: teljesen elégő áldozat. A XX. században e szó transzcendens értelmet nyert, mert a valóságnak olyan szegmentumát is meg akarja jelölni, amely teljesen meg nem ismerhető és racionálisan meg nem magyarázható. A pusztítás tapasztalata és a nyelvi megjeleníthetőség között tátongó szakadékot elviselhetetlennek érezve Primo Levi, Paul Celan és Jean Améry önkezével vetett véget életének, kifejezve álláspontját: az élmények feldolgozhatatlanok, az emlékek lélekölőek, Auschwitz után nemhogy verset írni nem szabad, de megszólalni is lehetetlen, csupán a halál csöndje vállalható. Az áldozati állat teljes elégetése, ahogy az a Teremtés és a Bírák könyvében szerepel, Istennek kedves áldozat, mert kifejezi a felajánlás teljességét és visszavonhatatlanságát, egyén és közösség pietását. Az emberáldozat azonban sohasem volt Istennek tetsző, sem az ószövetségi, sem a modern korban. Dolgozatomban olyan korszakot próbálok bemutatni, amely a kettő között van; a korábbitól talán már túl messze, a későbbitől pedig már kellően távol. A zsidóságnak a XVIII. században is keserves áldozatokat kellett hoznia, de Magyarországon ez Istennek és embernek egyaránt elfogadható kellett hogy legyen, mert eljövendő nemzedékek boldogulását szolgálta. Az áldozatoknak is megvan a maguk külön története. A nagy kataklizmák lelki hatásának érzékeltetésére gyakran esetlennek és elégtelennek érezzük a leggondosabb tudományos érvelést is. Még nehezebb közel hozni két-három évszázaddal ezelőtt élt emberek hétköznapi kiszolgáltatottságát. Ugyanakkor talán könnyebben elkerülheti a kutató, hogy az esztétikai képzelet és a mai kor hajdan nem érvényes erkölcsi és érzelmi attitűdjének csapdájába essen. Az elmúlt néhány évben a pszichohistória jelentős lépéseket tett, hogy az ember pszichikus struktúráját történetiségében próbálja értelmezni, s közben ne tévedjen le a tudományosság kritériumai által kijelölt útról. A történészeket azonban a források hiánya vagy feltáratlansága gyakran meggátolja, hogy a megélt történelmet T. Zeldin módjára pointillista társadalomtörténeti technikával rajzolják meg. Nem vállalkozhat erre e dolgozat írója sem, mert legelőször alapkérdéseket kell tisztáznia. 5
