Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Szilágyi Mihály: Zsidóközösségek kialakulása Tolnában a XVIII. században
költségén, a korábbi időkben kétszer is leégett zsinagóga után immár a harmadikat. A temetőt, a fürdőt és a kórházat nem kell megosztaniok a helybeli keresztényekkel. (Sosoll Alles Ihmer und Ewig sein verbleyben und die ganze Judenschaft zu Genüsse haben.) Ha, ne adj Isten, természeti csapások miatt bármelyik intézményük elpusztulna, újból felépíthetik azokat. Saját szüretelésű és vásárolt borukat maguk árusíthatják a zsidó kocsmákban. Ezeket az italkimérő helyeket bérbe is adhatják. Többségi szavazattal maguk választhatják meg elöljáróságukat, köztük a bírót (a megye többi községeiben a földesúr jelöltjei közül választhattak bírót), de szükséges a földesurak megerősítő nyilatkozata. Zsidónak zsidó elleni perében a rabbi, a bíró és esküdtek alkotják az első fokú bíróságot. Az ítéletet akár kényszerítő eszközökkel is végrehajthatják. Kóserhúsigé- nyüket maguk elégíthetik ki, mellőzve a mezővárosi és földesúri mészárszéket. A helybeli zsidók foglalkoztatási, iparűzési és kereskedelmi érdekeinek szem előtt tartásával csak azok a jövevények válhatnak a zsidó község tagjaivá, akik eleget tesznek a község elvárásainak, s a kötelességek teljesítésére nézve egyezséget kötnek az elöljárósággal. A privilégium nyolcadik pontja egy szép földesúri gesztus: a sátoros ünnepekre ingyen vihetnek maguknak lombot az erdőből.6 Tolna vármegye közigazgatási hatósága több ízben tárgyilagosan és a zsidók igazságérzetének megfelelő határozatokat hozott, ezért egyre többen fordultak hozzá jogsegélyért. Még a maguk között felmerült vitás ügyekben sem keresték mindig saját bírói fórumukat. Különösen akkor nem, amikor a zsidó község bírói testületé csak a teljes jogú tagság elnyeréséhez szükséges horribilis adók lerovása után volt csak hajlandó igazságot szolgáltatni. Ezért sokan a szolgabírónál, mások a vármegyénél keresik igazukat.7 Az évek múltával még a rabbi fizetésének megállapítása körüli vitában is egy nem rabbinikus törvényszék igazságszolgáltatására, vagyis a vármegye döntésére tartottak igényt. A „Paksi Izraelita Közönség” panaszt emelt a faddi és bölcskei szórványbeli zsidók ellen, arra kérve a vármegyét, hogy utasítsa a két községet: járuljanak hozzá a paksi rabbi fizetéséhez „azon igazságos arány szerint - aminő arányban a türelempénz terhében osztoznak.”8 A mezőváros és a zsidók között támadt vitában, nevezetesen a minden helybeli polgárra kötelező közmunkák szombati és ünnepnapi elvégzésében is a vármegye a zsidóknak ad igazat. Megengedi, hogy a közmunkát megválthatják pénzben.9 A községi hierarchia A kétévenként újraválasztott községi tisztikar első tanácskozására ellátogatott a (fő)rabbi, buzdító beszéde után megáldotta őket. A Tóra örömünnepén („Szimhát Tóra”) a körmenetben elfoglalt hely is megmutatta, hogy kinek mekkora a tisztsége és tisztessége a községi hierarchiában. A körmenetben az első tórát a rabbi vitte, őt a dájján követte. Mögöttük a község elnöke és az esküdtek, templomatyák haladtak. Sorrendben utánuk a legnagyobb egyesület, a Chevra Kadisa (Szent Egylet) főgondnoka, a jótékonysági gondnokok, végül a többi egyesület (Talmud-tóra, később a Nőegylet, Leányegylet, Filléregylet stb.) következtek, mindegyikük a maga tóráját vitte a körmenetben.10 49
