Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Szilágyi Mihály: Zsidóközösségek kialakulása Tolnában a XVIII. században
Paks - Tolna megye első zsidó községe Daróczy Ferenc paksi földesúr, a vármegye alispánja kb. 1728-1735 között fogadta be a morvaországi Kaunitz, Lichtenstein, Pruszkau, Schwarzenberg és Ugard grófok birtokairól érkező zsidókat, akik magukkal hozták rabbijukat, metszőjüket és tanítójukat, s szinte az első perctől zsidó községet alkotott a 20 család 80 fővel.2 A magyar zsidóság 1735. évi első törzskönyvében a paksi község névsorát Dávid Márkus rabbi nyitja és Mojses Jacob tanító rekeszti be. Ők ketten földesúri adómentességet élveznek. A zsidó község bírója gyapjűkereskedő, hitsorsosainak többsége kézműves és kereskedő. Miután Paks 1738-ban évi négy országos vásár tartására szerez jogot, a helybeli kereskedők nehéz helyzetbe kerülnek, ugyanis a piacot meg kell osztaniok az idelátogató kereskedőkkel, ezért kárpótlásul a szomszédos falvakra is ki akarják terjeszteni hatókörüket. A vármegye kedvezően fogadja kérelmüket s hozzájárul ahhoz, hogy a paksi zsidók áruikkal fölkeressék a Paks vonzáskörzetébe tartozó falvakat. Ez alkalmat ad arra, hogy Alsónyéktől Tolna mezővárosig, hat település zsidó szórványait a paksi anyaközség kebelébe vonják.3 A paksi zsidók második nemzedéke már népes községbe születik bele. 1778-ban 70 családot számlálnak. A tucatnyi kézműves, pálinkafőző, bőrszedő és gyapjúfelvásárlón kívül zenészek is keresethez jutnak. Az összeírás szerint a rabbin kívül, bíró, kisbíró, kántor, ludimagister (elemi iskolai tanító), metsző, sőt első ízben a magyar vőfélynek megfelelő héber marselik, a lakodalmi vígságok rendezője és mulattatója is a hitközség alkalmazottjaként. Egyébként Marcus Jacob marselik hétköznapjai a Chevra Kadisa helybeli betegápoló és menhelyében teltek el, ahol az átutazó szegények ügyes-bajos dolgait is intéznie, orvosolnia kellett. A vőfély funkcióját kiegészítette Jacob Mojses zenész is, akiről tudjuk, hogy esküvőkre járt el muzsikálni. A községtől húzott javadalmuk mellett egyéb kereseti forrás után is nézniök kellett. A kisbíró pl. ellátja a metszői feladatokat. Egy név szerint nem említett, hivatalából felmentett rabbi (Exauctoratus Rabbinus) szőlőbirtok bérletéből tartja el magát. A többi funkcionárius, beleértve a rabbit is, kereskedésből szerzik jövedelmük nagyobbik részét. Három rabbiról kimutatható, hogy a kor szokásainak megfelelően életük egy szakaszában világi pályán, többnyire kereskedelmi szakmában működtek, majd házasságkötésük után az após fölmentette őket az üzleti munka terhei alól és teljességgel a tudománynak és tanításnak, a rabbi teendők elvégzésének szentelhették idejüket.4 A18/19. század fordulóján több mint 600 zsidó lelket számlálnak a Duna menti Pakson. Csak egyharmaduk mondhatta el magáról, hogy „született” paksi, a többség a 18. század utolsó évtizedében érkezett ide, mégpedig felerészt Magyarország 17 vármegyéjének 48 helységéből, másik fele Galíciából, cseh, lengyel, morva és német tartományokból.5 A paksi zsidó község szervezeti életének kereteit a mezőváros földesuraitól nyert 1781. évi privilégiális levél szabta meg. Az oklevél német nyelvű szövegéből kiderül, hogy az 1777. évi tűzvész óráiban elhamvadtak az első oltalomlevél (Schutzbrief) és a jegyzőkönyvek, ezért a földesurak megújították az okmányt, amelyből kitetszik, hogy az 1730-as években a korábbi földesurak ingyen bocsátottak telket az imaház, a fürdő, a kórház és a temető céljaira. Az új oltalomlevél nyolc pontba foglalja a zsidó község jogállását. A bemutatott építőmesteri tervrajz szerint építhetik fel, ismét ingyenesen juttatott telken, a maguk 48
