Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Nagy Pál: Somogy megye zsidósága Mária Terézia korában

A XVIII. században egy nemtelen család számára a létminimum küszöbe, hogy meglegyen a mindennapi kenyere, elkerülje az éhezést. Somogy megyében még nem végeztek olyan kutatásokat a mindennapi élet anyagi kultúrájáról, hogy az élelmiszerekről, a terméseredményekről, az éhínségekről stb. pontos képünk lehetne. Ezért, függőben hagyva a szegénység kérdését, s figyelembe véve, hogy a gabonafélék mellett sokféle kiegészítő táplálékforrással kell számolnunk, csupán annak kiszámítására teszünk kísérletet, hogy a zsidók 1778. évi jövedelméből mennyi kenyér telt ki. 1778-ban Somogy megyében egy font fehér kenyér 3 dénárba, 1 font fekete kenyér 1,5 dénárba került.28 A zsidók évi 7941 frt jövedelméből (1 ezüst forint = 100 dénár) 264 700 font fehér és 529 400 font fekete kenyeret lehetett venni. Egy fontot 0,49 kg-mal számolva,29 a fehér kenyér 129 703, a fekete 259 406 kg. Az egy főre kiszámított 5,12 forintból (512 dénár) 83,67 kg fehér, s 167,35 kg fekete kenyeret kaphattak. Ez a mennyiség az akkori szokás szerint kifejezve a fehér kenyérből egy személyre 1024 karéjt, a feketéből 4095 karéjt jelentett. Most már csak azt kellene tudnunk, hogy egy ember mennyi kenyeret fogyasztott, s melyik fajtát. A bizonytalan- sági tényezők itt méginkább megnőnek. Nem ismerjük a családok szerkezetét, így nem tudhatjuk a felnőttek és gyermekek pontos arányát. Nem tudjuk megítélni, hogy hány család evett fekete, s hány fehér kenyeret. Ha feltesszük, hogy minden zsidó fekete kenyéren élt, s átlagosan egy embernek napi 0,3 kg-ra volt szüksége, akkor oda jutunk, hogy egy év alatt egy ember 109,5 kg fekete kenyeret evett meg, ami 1,52-szer kevesebb, mint amennyi az 5,12 forintból megvehető volt, s egy főre megmaradt 1,77 forint. Vagyis egy ember évi kenyéradagja 3,35 forintba, egy napi pedig 0,9 dénárba került (ez kevés híján fél krajcár). Egy öttagú család évi kenyérszükséglete 16,75 forintból volt fedezhető.

1778-ban Somogy megyében a 310 családfőből 142-nek (45,8%) nem érte el jövedelme a 17 frt-ot, figyelembe véve aló jövedelem nélkülit is. Leszámítva a 45 ál- latvagyonnal rendelkezőt, s a 3 vagyonos koldust, 94 marad (30,32%). A zsidó társadalom legalsó rétegét képező családfők közül teljesen nincstelen 10,3 természetbeni jövedelemmel bír (1. a két szolgát és az instruktort a jövedelem nélküliek között), a többi 81-ből 39 (48,14%) kereskedő, 15 (18,51%) a kereskedelem mellett másból is szerez jövedelmet, 10 (12,34%) iparos, másik 4 (4,93%) olyan iparos, akinek van bevétele a szakmáján kívüli forrásból is, 1 (1,23%) mellékessel bíró iparos-kereskedő, 3 (3,7%) árendás ugyancsak mellékjövedelemmel, 9 (11,11%) pedig csak az „egyéb” kategóriából jutott csekély pénzhez. E 81 fős csoportnak az együttes jövedelme 613 frt, egy családfőre 7,56 frt jut. A 30,32%-ot kitevő legszegényebb és a 2,58%-ot kitevő, 135,87 frt átlagjövedelmű leggazdagabb réteg közötti 67,1%-ból (208 fő) 48 fő az, akinek jövedelme nem éri el a 17 frt-ot, de mivel van állatvagyona, semmiképpen sem tekinthető szegénynek. E kritikus csoport (az összes családfők 15,48%-a, a 17 és 100 frt közötti jövedelműeknek 23,07%-a) átlag- jövedelme, 8,93 frt adja a szegénységi küszöb alsó, a kenyérszükséglet 16,75 frt-os, ötfős családra számított ára pedig a felső határát. Kénytelenek vagyunk ilyen széles skálát hagyni, mivel nincsenek differenciált és pontos adataink az eltartandók számáról, szociális és korösszetételéről, sem a táplálkozási szokásokról. Hozzá kell tennünk, hogy mindegyik család több állattal rendelkezett, s az állatvagyon értéke mindenütt felülmúlta két tinó árát, ami ebben az időben 23-24 ft volt. Ennek alapján a zsidó családok között a szegénynek tekinthetők köre semmi esetre sem haladta meg a 31%-ot. Az 1760-as évek közepe és 1778 között végbement vagyonosodási folyamat legfőbb haszonélvezői a 17 és 100 frt jövedelem közötti családok voltak.

18