Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Nagy Pál: Somogy megye zsidósága Mária Terézia korában
A bérleti rendszerű hamuzsírégetés, kocsma- és mészárszéktartás, pálinkafőzés, a mezőgazdasági termékek kereskedelme, a megváltozott szükségleteket kielégítő iparos mesterségek, az állattartás, s a még rendkívül szerény földművelés révén elhárult fejük felől a létbizonytalanság Damoklész-kardja, s megtalálták helyüket Somogy megye társadalmában. A szegénység behatárolásával, s a kenyér árának figyelembevételével hat vagyoni réteg mutatható ki. Ezt végeztük el a 8. sz. táblázatban, amely megerősíti a zsidók ellentmondásos fejlődéséről mondottakat, s jól látszik belőle az is, hogy Mária Terézia uralkodásának végére a somogyi zsidóság is eljutott arra a szintre, amelyen elengedhetetlenné vált helyzetének általános rendezése. Az 1781-ben elkészített, de csak 1783-ban közzétett Systematica Gentis Judaicae Regulatio30 meg is tette ezt. A szabad költözés biztosítása, a céhek által szigorúan őrzött foglalkozások felszabadítása, a saját művelésre épülő birtokképesség engedélyezése új irányt adott a ’70-es években elkezdődött folyamatoknak. A gazdasági funkcióváltás lehetővé tette, hogy a zsidóknak már nem csak a települések szinguláris kapcsolataiban legyen szerepük, hanem azok belső munkamegosztásában is. Somogybán a városi élet fejletlensége, az alacsonyabb népsűrűség, az ipar elmaradottsága stb. szükségessé tették a zsidók gazdasági egyensúlybiztosító szerepét. Somogy megye visszafogott polgárosodásában, késleltetett, rurális modernizációjában a zsidók szerepe a XIX. század közepétől teljesedhet ki igazán, de az alapokat Mária Terézia korában rakták le. Hamuzsírégetés Láttuk, hogy a zsidóság tőle telhetőén igyekezett beilleszkedni a rendi társadalom munkaszervezetébe. Ahogy Simon Róbert'1 mondja, „közvetítője és parazitája” volt az egyenlőtlen fejlődésnek. Megpróbálták kihasználni az ebből adódó lehetőségeket Somogy megyében is, de ez korántsem sikerülhetett úgy, mint az ország polgárosodottabb részein élő, gazdagabb társaiknak. Miközben égetően szükség volt kompenzatív funkciójukra, egy sor olyan külső nyomás érte őket, amely nehezítette a beilleszkedést. Integráció és elkülönülés csapdájában egyik kényszer- pályáról kerültek a másikra. Ilyen volt az alantasnak, kellemetlennek tartott foglalkozások betöltése. Ezek közé tartozott a hamuzsírégetés is. Jövedelmezősége ellenére senki sem foglalkozott szívesen a lúgos természetű, bonyolult technológiát és nagy szakértelmet igénylő termék gyártásával. Ez a kényszerpálya kecsegtetően indult az 1740-es, ’50-es években, ám később egyre göröngyösebb lett, végül járhatatlanná vált. A zsidók kényszerűségből kerültek ebbe az iparágba, de nem véletlenül. S itt szót kell ejtenünk egy eddig kellően nem figyelembe vett, véleményünk szerint Somogy megye egész újkori fejlődésére nagy hatást gyakorló történeti tényezőről, a népsűrűség és a gazdasági mobilitás közötti összefüggésről. Kováts Zoltán kutatásai32 tisztázták - ahogy arra dolgozatunk elején is utaltunk -, hogy Somogy megye törökkori népességcsökkenése nem volt olyan mértékű, mint azt sokáig gondolták még a szakemberek is. Az emberveszteség nem volt nagyobb a természetes szaporulatnál. Igen ám, de teljesen megváltozott a településszerkezet, s a népesség megyén belüli földrajzi elhelyezkedése. Több száz falu tűnt el örökre, s velük együtt az őket összekötő egykori utak is. Somogy megye a XVIII. század eleje óta az egyik legritkábban lakott terület hazánkban, a népsűrűség ma is fele akkora, mint az országos átlag. A XVIII. században még kedvezőtlenebb 19
