Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Judith Magyar Isaacson: Köszönet az életért. Egy túlélő visszaemlékezése c. kötet 6. fejezete

- Közel - motyogtam.- Csak maradjunk együtt — ragadta meg a kezemet. - Mindig együtt! - Ez a felszólítás végigkísért bennünket az elkövetkező hónapokban.

Klein nagymama rövidlátóan pislogott. - Hol vagyunk, Jutka?

Ica néném karon fogta.- Gyere velem, mama!

Itt-ott buggyos nadrágos, csizmás SS-katonák álltak őrt. Némelyik farkaskutyát tartott pórázon, a kutyák láttán gyermekkorom ősi félelmével megborzongtam.

Előttünk egy magas SS-tiszt hangos parancsokat osztogatott.- A fürdőbe, a tusolóba!

A családok engedelmesen szétváltak, a férfiak balra, a nők jobbra. Mindenki azt gondolta, a fürdő után ismét találkoznak.

Felsorakoztunk, alig vártuk, hogy végre megfürödjünk és vizet igyunk.- Tusoló - sóhajtott Klein nagymama jobban szerettem volna egy fürdőkádat.- Jó lesz a tusolás is - vigasztaltam -, ez higiénikusabb.

A vasúti pályatest mögött a sor ismét kétfelé vált. Miért? Mi történik? Óvatosan előrelopóztam, hogy megtudjam, mi a helyzet. Erős lámpa fényénél egy SS-tiszt szelektált. Ilonát vagy más barátnőmet nem láttam, de vagonunkból felismertem számos nőt. Távolból figyeltem a szelekciót. A gyerekek és az idősebb nők balra kerültek, a többiek jobbra. Talán biztonságban leszünk mi, lányok, de a következő pillanatban láttam, amint a fiatal Gerő doktornőt jobbra küldték, elválasztották gyermekeitől.

Féltettem őket, különösen Marikát, és előreléptem, hogy halljam, mivel nyugtatja egy zömök SS-nő az asszonyokat. Minden rémült kérdésre rövid, de megnyugtató választ adott: igen, az anyák meglátogathatják gyermekeiket, a 40 évesnél idősebb nőknek és a 16 évesnél fiatalabb gyermekeknek nem kell dolgozniuk, így azok a többiektől külön lesznek. - Ne aggódjanak, kényelmes szállásuk lesz. Igen, holnap meglátogathatják egymást.

Mindez elég ésszerűen hangzott. Visszamentem a helyemre, és a hazugságot szóról szóra továbbadtam.- Negyven év a határ? - mondta anyám rémülten.- Mit lehet csinálni?- Nem kell majd dolgoznod, anyukám! - nyugtattam. - Jobb lesz a fájós térdednek.

Családunk megmaradt töredéke odaért, ahol a sorok kettéváltak. Ica néném, aki anyámmal volt egykorú, előrement Klein nagymamával. - Balra - jelezte az SS-tiszt. Ica nem tiltakozott. Utánuknéztem, amint kart karba öltve elindultak, nagynéném és nagyanyám, két apró hölgy, apró léptekkel.

Vágó nagyanyuka következett, Magdával. Az SS-tiszt egy pillanat alatt szétválasztotta őket. Magda édesanyja után eredt, de az SS gorombán jobbra lökte.- Maradj a fiatalokkal! - mondta Vágó nagyanyuka. - Én majd csak elleszek. - S egyedül ment tovább, hajlott háttal, reumától merev lábbal.

Anyám és én következtünk. Az SS-tiszt szétválasztott bennünket, de anyám engem tovább is karon fogva, mereven a katona szemébe nézett, mintha számon kérte volna tőle, hogy merészelt bennünket egymástól elválasztani. A tiszt meglepetve nézett rá:- Hány éves vagy?

156