Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Judith Magyar Isaacson: Köszönet az életért. Egy túlélő visszaemlékezése c. kötet 6. fejezete

Első benyomásom az volt, hogy nini, hát ez beszél! Majd utána azonnal: úgyse használ.

Anyám pillanatnyi habozás nélkül válaszolta:

— Harmincnyolc.

Az eredmény nem késett: az SS-ember jobb felé taszított bennünket.

Alig harminc másodperc alatt családunkat kettévágták.

— Anyu - mondtam -, hogy tudtál hazudni?- Ez jutott az eszembe! - felelte.- Bámulatos ember vagy, Rózsi! - mondta Magda, gyorsan utánunk szökdécselve. - De mi lesz anyival? Egyedül lesz szegény.

— Miért mondod, hogy egyedül lesz? Együtt lesz Icával és Klein nénivel. - Magda nem válaszolt. Anyám tovább erősködött:- Holnap látjuk őket. Munka után.

Erősen kivilágított, alacsony betonépület elé értünk. Úgy éreztem, hogy a lángoló égbolt közelebb van, és erősebben érezhető az égett hús szaga, de túlságosan szomjas voltam ahhoz, hogy erre figyeljek. Egy pillanatra felnéztem az égre, és az égbolt jobb felén boldogan fedeztem fel a Göncölszekeret. Gyermek módjára biztonságban éreztem magam anyám és Magda között lépkedve. De mialatt a tusolóhoz értünk, Magda egész úton ismételgette: - Szegény anyikám! Szegény kis anyikám!

Forrás: Judith Magyar Isaacson: Köszönet az életért. Egy túlélő visszaemlékezése. Bp. 1993.

157