Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Judith Magyar Isaacson: Köszönet az életért. Egy túlélő visszaemlékezése c. kötet 6. fejezete

Hirtelen vonatfüttyöt hallottam, majd több vonat zakatolását. Villanyfény hatolt be a kocsiba, elgyötört arcokat világított meg. A zaj egyre nőtt, miközben a szerelvény lassított: csikorgás, fütty, kutyaugatás, kiabálás hallatszott. Szinte olyan volt, mintha a budapesti Keleti pályaudvarra érkeztünk volna. Anyám mosolyogva szorította meg a kezemet:- Városba érkeztünk, fogadni mernék!

Szememet a hasadékra szegeztem: hosszú tehervonat ment el mellettünk. Vajon mi van ezekben az ablaktalan vagonokban? Emberek? Eszembe jutottak az olasz zsidók, akiket lezárt marhavagonok szállítottak Kaposváron át alig egy évvel ezelőtt. Akkor nem akartuk elhinni. Fehér állomásjelző tábla suhant el mellettünk, rajta fekete, gót betűs felirat: AUSCHWITZ - olvastam hangosan, hogy a többiek is hallják.- Auschwitz? - csodálkozott anyám. - Sohasem hallottam róla.

A vonat lassan átgördült a forgalmas állomáson, és egy mellékvágányra futott. Hamarosan másik állomásjelző táblát olvastam a hasadékon át. - Auschwitz-Birkenau - jelentettem.

A vonat hirtelen zökkenéssel megállt. Az utazás véget ért. A birkenaui állomáson sokáig vesztegeltünk. Az öreg S. bácsi szívrohamot kapott vagy valami más, rettentő rosszukét fogta el. Dr. Gerő átkúszott hozzá, hogy megvizsgálja.- Oxigénhiány-közölte.

Végre szétnyílt a dupla ajtó, amelyet még Kaposváron zártak ránk. Boldogan szívtam be a friss levegőt. De a nyári szellő furcsa szagot hozott. Magda előrehajolt, beleszagolt a levegőbe.- Uram Isten! - suttogta fintorogva. - Égett bőrszagot érzek. Mint amikor csirkét perzselnek.

Kinyújtottam a nyakamat, és levegő után kapkodva döbbenten láttam, hogy az éjszakában óriási lángnyelvek világítanak.- Talán erdő ég valahol?

Magda a fejét rázta: - Ez iszonyatos - mormogta.

Ica néném gyöngéden átfogta nagymama vállát, miközben az ellenkező oldalra mutatott.- Nézd, mama! Városi fények. Milyen kulturált hely!

Két csontsovány férfi ugrott fel a vagonra. Tökéletesen hasonlítottak egymáshoz: mindkettő csíkos pizsamát és sapkát viselt. Magda rémülten mutatott a mellükön levő számokra:- Nézd, meg vannak számozva!- A Bokanowsky ikrek - próbáltam tréfával mosolyra fakasztani. - A „Szép új világ” egyik kémcsövéből jöttek világra!- Robotok! - mondta összerázkódva.

A két férfi rossz németséggel közölte, hogy csomagjainkat a vagonban kell hagynunk.- Milyen jó szervezés! - mondta anyám, de én a biztonság kedvéért kivettem a hátizsákból a fogpasztás tubust, amelybe az aranyfogakat rejtettük, és zsebre tettem.

A két férfi néhány embert az ajtó mellől letaszigált a földre. A sovány, szinte gépszerű karok gyorsan dolgoztak. Pár perc elteltével már volt hely ahhoz, hogy néhány lépést tegyünk a vagonban.

Térdem keservesen sajgott; óvatosan felálltam, hogy a fejemet a mennyezetbe ne verjem. Csak Klein nagymama volt elég apró ahhoz, hogy kiegyenesedjék.

154