Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Judith Magyar Isaacson: Köszönet az életért. Egy túlélő visszaemlékezése c. kötet 6. fejezete
A sötétség beálltával fejemet Klein nagymama vállára hajtva aludni próbáltam. A hátam iszonyúan fájt. Csak ne volna a nagyanyám olyan pici! Álmában hangosan könyörgött:- Egy korty szódavizet, csak egyetlen korty szódavizet! Amint nagymama mélyen elszunnyadt, ülő helyemben kiegyenesedtem, óvatosan, nehogy beüssem a fejemet a tetőbe. De amint a hátfájásom enyhült, a térdem kezdett sajogni. Felajánlottam a sorsnak: ha újra kiegyenesíthetném a térdemet, tökéletesen elégedett lennék. Sorbonne? Bolond szeszély... Csak még egyszer kinyújthassam a térdemet, szerény leszek egész életemben. Baloldalt csendben virrasztón anyám. Szegény, beteg térdei - gondoltam. De időnként családom többi tagja mintha eltűnt volna. Hallgattam a kerekek zakatolását és a nászutasok lázas lihegését. - Csak egyszer legyen már vége ennek az utazásnak - fohászkodtam, de már nem bíztam az Istenben. Felvirradt a harmadik reggel. A félhomályban Sárira meredtem. Hetvennégy embertől körülvéve nem viselt mást, mint egy csipkebugyit és egy finoman hímzett inget - egy eltávozott nemzedék kelengyéjének darabjait. S fiatal szememnek is alig tudtam hinni: az agyonizzadt ing alatt a negyvenéves ifjú asszony mellei egy ókori Aphrodité-szobor tökéletes formáit mutatták. De az arca beesett volt, pupillái kitágultak.- Siess, drágám - suttogta Laci, küszködve próbálva ráadni a ruhát. Sári sikoltozva ellenkezett.- Hagyd csak - mondta doktor Gerő -, hagyd csak! Az őrület még elmúlhat. Napközben Sári hol őrjöngött, hol magához tért, de Gerő doktor azzal nyugtatta Lacit, hogy ha megérkezünk, majd rendbe jön. Szerelvényünk burgonya- és rozsföldek között haladt, néha falvakat láttam a hasadékon át, lengyel nevekkel. Milyen messze lehet még az orosz front? Bántam, hogy ilyen rosszul tudom a földrajzot. Éjszakába váltott már a harmadik nap is, s aludni próbáltam, hogy megszabaduljak a nappal borzalmától. Képek töredékei lebegtek a szemem előtt, majd minden összefüggő iszonyattá vált. Álmomban meztelenül, hidegtől reszketve állok egy havas tisztáson. Felettem viharos ég, körös-körül ijesztő fekete erdők. Az irtózatos csendességben a halál leselkedik rám. Frissen ásott árok partján állok, hosszú sor meztelen lánnyal - mellük, hasuk terhességtől duzzadt.- Nem tartozom ide! - sikoltok. Karom széttárul, menekülni próbálok, de talpam a jeges árokparthoz tapad. Az erdő felől iszonyú bűz árad, megbénulok a félelemtől. Hirtelen német katonák közelednek az erdőből, fegyverüket ránk szegezik. Egy óriási katona a hátam mögé lép, és bűzös szájával rám lehel. Emberfeletti erőfeszítéssel felrántom a talpamat, és beleugrok a mélybe. Esem, esem az árokba, őrülten sikoltozva... * * * Felébredtem. Meg fognak erőszakolni? Élve eltemetnek? Lánytranszport! Hogyan lehetne megmenekülni? 153
