A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
III. fejezet. Hozzászólások
A Szocialista Párt Barcson maradt vezetői és tagjai számára a legnagyobb gond a lakosság élelemmel való ellátása volt. Nehezítette az ellátást az, hogy a megszállt területekről rengeteg élelmiszert szállítottak Szerbiába. »A rablást, amit eddig is űztek, most valóságos iparággá fejlesztették. Legutóbb 100 vagon lisztet szállítottak el, úgy, hogy Barcsnak nem maradt lisztje. A lakosság a belgrádi kormányhoz fordult segítségért 15 vagon lisztet kérve, de csak igen kevés mennyiséget utaltak ki ... « — írta a Somogyi Munkás. Történtek törekvések a tanácsköztársasági területen lévő élelmiszerhiány csökkentésére is. A megszállt rész határmenti lakossága, állatainak és terményeinek nagy részét a meg nem szállt területen értékesítette. Ezt a járási munkástanácsok, a megyei direktórium, sőt az országos szervek is elnézték. Sőt! Az országos ellátási központ Latinca Sándorhoz küldi jelentkezésre két megbízottját és kéri, hogy csempészáru beszerzése céljából a demarkációs vonalra küldött megbízottjait támogassa. »Különösen a vörös határőrség könnyítse meg a csempészett áru áthozatalát.« A barosi Szocialista Párt a megszállás nehéz körülményei között is igyekezett eleget tenni feladatának: ébren tartani a forradalmi szellemet, segíteni a Tanácsköztársaságot, gondoskodni a lakosság ellátásáról. Fontos feladatának tekintette, hogy minden erejével fellépjen az imperialista politika ellen. A Tanácsköztársaságnak a földre és a tulajdonjogra vonatkozó rendeletéi a burzsoáziát, a földbirtokosokat, a birtokos parasztságot aggodalommal töltötték el, így a köztük folyó annexiós agitáció eredményesnek volt mondható. Axelród Mór, barcsi malomigazgató ellenforradalmi propagandát folytatott és információkkal látta el a szerb csapatok parancsnokságát. Széchenyi Frigyes, a somogytarnócai uradalom birtokosa is kiszolgáltatta cselédségét a megszállóknak, velük ásatta a lövészárkokat. Eredményes volt az annexiós agitáció a délszláv nemzetiségi parasztok között is. Nagy volt a számuk azoknak, akik a tulajdonjogra vonatkozó rendelet és a Tanácsköztársaságról szóló híresztelések hatására inkább Szerbiához akartak csatlakozni. E veszély elhárítása komoly feladatot j-elentett a megszállt területek munkásságának, a barcsi Szocialista Pártnak. A Tanácsköztársaság kikiáltása után rövidesen megalakult a Magyarországi Internacionalisták Szocialista-Kommunista Föderációja és ennek délszláv szekciója. A szekció legfőbb feladatának tekintette, hogy meggyőzze a megszálló csapatok katonáit arról, hogy igazságtalan ügyet szolgálnak. Ugyanekkor dr. Hajdú Gyula, mint »a külügyi népbiztos délvidéki biztosa« is Kaposvárra jött, hogy kiépítsen egy szervezetet, amely a megszállt és a Drávántúli területek lakossága és az ott elhelyezett katonaság körében kifejtendő propagandát irányítsa. A korabeli sajtó naponként számolt be szerb katonák szökéséről, a nemzetközi vörös ezredekbe való jelentkezéséről. A IV. jugoszláv hadsereg parancsnokának egy 1919. július 4-i jelentése arról számol be, hogy Gyékényesre érkezett egy délszláv vörös zászló282
