A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
III. fejezet. Hozzászólások
A munkásság a községi képviselőtestületbe küldte képviselőit, melynek vezető alakja dr. Fuchs Ferenc helyi ügyvéd, a barcsi SZDP vezetőségi tagja volt. A barcsi munkásság erejét bizonyította, hogy a Munkásotthon felállítását a képviselőtestület megszavazta, felépítésének költségeit a községi pénztár magára vállalta. A március 9-én meginduló »Drávavidék« — a barcsi és szigetvári szocialista pártok lapja — rendszeresen tájékoztatta olvasóit a Somogybán lezajló eseményekről, a földfoglalásokról, a hatalom átvételéről. A somogyi események nemcsak a barcsi munkásságra voltak hatással, hanem a szerb közigazgatás vezetőire is. A barcsi szerb főszolgabírónak a pécsi főispánhoz 1919. március 20-án írt jelentésében ezt olvashatjuk: »Ez események kapcsán tárgyalásba bocsátkoztam az itteni munkásvezérekkel, melynek eredményeként jelenthetem, hogy az itteni munkásság és szociáldemokrata vezetés jelenleg még a rend szempontjából szilárd alapon áll, de máris hangoztatják, hogy egy bizonyos mérsékelt irányú, de gyors földbirtokreformra szükség volna itt is.« Ez volt az általános helyzet a megszállt területen, Barcson, amikor a Magyar Tanácsköztársaságot kikiáltották. A Drávavidéket egyelőre nem akadályozták meg abban, hogy a Tanácsköztársaságról lelkes cikkeket közöljön és állandóan írjon a Ta- nács-Magyarországon zajló eseményekről. Barcson feszülten figyelték a demarkációs vonalon túl történő eseményeket. A szerb megszálló csapatok parancsnoksága bár engedélyezte, hogy a barcsi Szocialista Párt vasárnaponként gyűlést tartson, de ha a katonaság képviselői nem jelentek meg azon, akkor nem lehetett a gyűléseket megtartani. Mindent elkövettek azonban, hogy az uralmuk alatt lévő területeket óvják a forradalmi eszméktől. Április előtt csak a vasúton volt ellenőrzés. Viszonylag szabad mozgás volt a megszállt és a szabad területek között, rendszeres volt a vasúti és postai összeköttetés is. Áprilisban azonban lezárták a demarkációs vonalat, megszakítottak a Tanács- köztársasággal minden vasúti és postai összeköttetést. A megszálló szerb katonaság élelmezési költségeinek fedezésére Barcs 298 000 koronát, Szigetvár 216 000 koronát áldozott. Barcs a kiadást községi pótadóval fedezte, amely nagy megterhelést jelentett a község lakosságnak. (Ez az összeg az 1918. évi adó 302%-a!) Mindkét község képviselőtestületi üléseinek jegyzőkönyvei a nagy drágaságra panaszkodnak, mely elégedetlenséget szült az itt dolgozó munkások körében. A szerb megszállók számára fontos volt az üzemek termelése. Ezért maguk a megszállók kényszerítették a tőkéseket a munkabérek javítására. A mozgalmi vezetők közül sokan, mégpedig a munkások legjobbjai a Tanácsköztársaság' védelmére siettek, átlépve a demarkációs vonalat. »A legutóbbi napon 20 elvtársunk Barcsról átjött a demarkációs vonalon. Nem azért tették, hogy saját kényelmüket és biztonságukat keressék, hanem az igazi proletáröntudat, a hamisítatlan népuralom hozta ide őket« — írta a korabeli megyei lap. Mintegy száz szervezett barcsi munkás szökött át így a demarkációs vonalon, s állt be a Vörös Hadseregbe. 281
