A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)

II. fejezet. Tanulmányok, cikkek - Gellért Tibor: Adalékok a megye belső fegyveres erők történetéhez

egységeivel — szakadatlan felszabadító harcban —- Érsekújvárig jutott előre.

A Latinca-század részt vett a junius 17-i harcokban, amelynek során rohammal elfoglalták Csuzt és Perbétét. Egynapi pihenő után, 19-én

— együtt a 44. dandár többi alakulatával — az Érsekújvártól keletre levő Rendvét, Zsitvafödémest és Komaromszentpetert is visszafoglalták az intervenciósoktól. Ezekben a napokban két jelentősebb csatában vettek részt: Komáromszentpéter sikeres felszabadításában, és kevésbé eredményes, de hősies harcot vívtak Bajcs elfoglalásáért. Néhány Latinca- századbeli katona visszaemlékezése szerint »Komáromszentpéter elfoglalásakor Adorján százados, zászlóaliparancsnok és Győrffy Antal zászlóalj politikai megbízott kimagasló bátorságról és nagyszerű harci erényekről tettek tanúbizonyságot: a politikai megbízott a falu kímélése érdekében, tüzérségi előkészítés nélkül rendelte el a támadást. Szentirmai zászlóaljparancsnok azonban ezt ilymódon vonakodott végrehajtani. Győrffy Antal ekkor magához rendelte Adorján Józsefet, aki egyetértve parancsnokával, tüzérségi előkészítés nélkül is lehetségenek tartotta a támadás megindítását. Győrffy leváltotta Szentirmait, és Adorjánt nevezte ki zászlóaljparancsnoknak. Mivel az akció tüzérségi előkészítés nélkül történt, a támadásban a fő feladat a géppuskásokra hárult. Egy órás előkészítő megbeszélés után a támadást a géppuskások 10—15 perces tüzelése vezette be. Ezután megindult a gyalogság rohama. Mivel a vörös állások a falu előtti dombokon húzódtak, a település viszont a völgyben terült el, a géppuskások a vörös gyalogság veszélyeztetése nélkül tudták lőni az ellenséget.

A roham sikeres volt. A zászlóalj kis veszteséggel (csak egy-két sebesülés történt) elfoglalta a falut. A lakosság kitörő örömmel fogadta a vöröskatonákat. A lelkesedés fokozódott, amikor a falu lakói megtudták, hogy a parancsnokság a helység kímélése érdekében a támadás előkészítéseként nem engedte meg a tüzérségi előkészítést.«10

A Kaposvári Munkászászlóalj katonáit hadosztályparancsnoki diesé- , retben részesítették a június 19-i ütközetben tanúsított példás magatartásukért.41 A visszaemlékezések tanúsága szerint a század katonái még a legnehezebb helyzetekben is le tudták küzdeni a harcok során sokszor elkerülhetetlen megtorpanást, pánikot.

Így emlékszik Liber Lajos: »Még csendesen aludt a front, amikor a szürkületben váratlanul heves tüzet kaptunk, főként a tüzérség lőtt ránk. Süvítve zúdult a rajvonalunkra srapnell, gránát. Jajgatások jobbról-bal- ról. Többen megsebesültek.. . Egyszerre csak a harmadik szakasznál keveredés. zűrzavar támadt. Kezdték a fiúk otthagyni a rajvonalat. Visz- szafelé rohantak. Erre az egész század bomladozni kezdett, özönlöttünk visszafelé. Mondhatom, fejvesztetten futottunk, amikor egy cserje mögötti mélységbe értünk. Itt csend volt és nem ért a golyó, megálltunk. . . amikor vágtató lovával feltűnt a cserjésben a politikai megbízottunk, Somogyi Steiner Pál elvtárs. Sapka nélkül, lobogó hajjal, kezében re- vorverrel elébünk ugratott.

—• Hát maguk mit keresnek itt? — kiáltott ránk magából kikelve.

— Otthagyták a frontot? — Sorakozó az egész! — Mi tagadás benne, kissé

259