A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
II. fejezet. Tanulmányok, cikkek - Gellért Tibor: Adalékok a megye belső fegyveres erők történetéhez
buczky Józsefet, valamint a régi elöljáróságot. Ezek a követelések már kifejezetten ellenforradalmi tendenciára utaltak.’1 Az események ilyen menete követelte meg, hogy a helyszínre vezényeljék a Nagyatádi Munkászászlóalj első századát a gyűlés feloszlatására. Kovács József századparancsnok fel akarta olvasni az erre vonatkozó parancsot, de a tömeg — miközben azt ordította, hogy »parancsot nem ismerünk csak kérelmet« —• megtámadta és kezéből a fegyvert kicsavarta. Az eddig békésen álldogáló katonák látván parancsnokuk szorult helyzetét, fegyverüket használták, s így három könnyebb sebesülés történt. A gyűlés szétoszlatására hasztalanul avatkozott be a helyi vörösőrség, a kedélyek nem csillapodtak. »A nép a vöröskatonaság ellen fordult, meg akarta őket támadni, mindenféle piszkos szavakat kiabáltak feléjük, pl. le kell őket fegyverezni, le a vöröshadsereggel, le a mi~ litarizmussal...« A katonák — miután már testi épségük is veszélyben volt, — újabb sortüzet adtak a levegőbe. Izgatott lelkiállapotuk következtében, néhány lövés embert ért s így újabb öt sebesülés történt. A tömeg megtámadta a katonákat, néhányat lefegyverzett és dulakodás közben letépdesték róluk a vörös szalagot, majd a járásbíróság épületében levő katonai irodák ellen vonultak. Az őrség védekezett, de a túlerő miatt kénytelenek voltak elmenekülni. A jelentés szerint »A községben a hangulat roppant izgatott volt. Az itt tartózkodó Kovács Miksa, Neuman és Gottwald politikai elvtársakat halálra keresték és nagyobb tömeg kibálta, hogy fel kell őket akasztani és magját is kipusztítani. Majd Kaposvárról a munkászászlóalj felváltására kiküldött parancsnokok ellen fordult dühük és többen hangoztatták, hogy még ma pusztítsuk el őket, még ma verjük őket agyon, mert holnapra erősítést kapnak.« A politikai megbízottak telefonon tájékoztatták Latinca Sándort a nagyatádi eseményekről és sürgős karhatalmi segítséget kértek. Ekkor került sor a Latinca-század bevetésére. Mike Imre 1919 augusztus végén tett vallomása szerint: »A nagyatádi ellenforradalom letörésére magától Latineától kaptam parancsot, aki a század főparancsnoka volt, és én 60 emberrel és két géppuskával mentem ki Nagyatádra.«'22 A kiküldött csoport parancsnoka Adorján József volt, de velük ment Győrffy Antal politikai megbízott és Pusztai Gazda Jenő szakaszparancsnok is. A csoport különvonaton éjfélkor érkezett meg Nagyatádra, egyidőben az erősítésre kirendelt nagykanizsai vasutas különítmény egy századával. A vöröskatonák a helyi munkástanács tájékoztatása alapján, a vörösőrség segítségével még aznap éjjel megkezdték az ellenforradalmárok összeszedését. Néhány ellenforradalmár fegyveresen próbáit ellenállni. Egy ilyen eset alkalmával Biró Antal vöröskatona fegyvert használt, majd a sérült ellenszegülőt orvoshoz szállította. A letartóztatások kisebb csoportokban, egy-egy helybeli vörösőr vezetésével történtek. Erről Voltig Imre az ellenforradalmi bíróság előtt a következő vallomást tette: »Beismerem, hogy ifj. Dani János mészárost, dr. Steiner Béla ügyvédet és Adler Gézát (kereskedő), nagyatádi lakosokat folyó évi május 14-én 255