A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)

I. fejezet. Előadások - Hajdu Tibor: Az 1918. októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei

csak önmaga és a magyar nemzet helyzetén rontott, ha ugyan ez még lehetséges volt. iA nemzeti kérdésben a kormány a nemzeti egység megteremtésére törekedve, bizonyos fokig a nacionalista, konzervatív erők hatása alá keriMt, mint ez a Hodzsa-féle tárgyalások csaknem kormány- válsággal végződő minisztertanácsi vitája is bizonyítja. Ráadásul Szlovákiában és főleg Erdélyben nem Jászi vagy Garami hívei, hanem a régi államapparátus, a soviniszta tisztikar hajtotta végre a kormány utasításait — a maga módján.

A kormány nemzetiségi politikájának bírálatánál figyelembe kell venni, hogy a kialakuló nemzeti államok mindkét oldalon burzsoá- nacionalista jellegűek voltak, bár a társadalmi haladás fejlettebb (Magyarország, Csehszlovákia, Ausztria) vagy elmaradottabb (Jugoszlávia, Románia) fokán állottak. Kormányaik célja nem merült ki a nemzeti ön- rendelkezés megvalósításában, kiegészítette ezt a területszerzésre való törekvés gazdasági és stratégiai szempontból. Általában elmondhatjuk, hogy az új nemzeti államok vezetésében nagyon különböző pártok és személyek vettek részt, miután azonban létrejöttükben elhatározó szerepe volt az antantnak, ez döntő súlyt adott azoknak a csoportoknak, amelyek megfelelnek az antant céljainak, így nevezetesen a Szovjet-Oroszország elleni intervenciós háború, majd a »cordon sanitaire« erősítésének.

Kétségtelen például, hogy Masaryk, polgári nacionalista politikus létére, mind politikai, mind morális szempontból magasan kormánya más tagjai fölött állt. Mikor Smuts tábornok Prágában járt, felvetette Masa- ryknak a magyar lakosságú Csallóköz kérdését. Masaryk készségesen lemondott, az önrendelkezés elvét figyelembevéve, e területre támasztott igényéről. Mikor azonban Smuts erről Párizsban beszámolt, a francia kormány képviselője kijelentette, hogy Benestől és Kramartól nyert információja alapján Smuts félreértette Masarykot.

Hogy a magyar kormány olyan polgári államokkal állt szemben, amelyek harcolva nemzetük önrendelkezéséért nem tartották tiszteletben a magyar nemzet önrendelkezését, az magyarázza Károlyi és Jászi következetlenségét, de semmiképpen sem menti Bartha vagy Batthyány sovinizmusát. Utóbbiak 1918 decemberében eltávoztak a kormányból, amelynek demokratikus jellege ezáltal egyértelműbbé vált, s bár hamarosan, tehetetlenségét látva, Jászi is lemondott, az általa kidolgozott nemzetiségi törvényjavaslatokat elfogadta. Ezek az úgynevezett néptörvények, a korlátozott autonómia alapján, az első világháború előtt komoly vívmányt jelentettek volna, de 1919 elején például az időközben teljesen elszakadt Szlovákia szempontjából teljesen érdektelenné váltak. Csupán a kárpátukrán nemzetiség értelmiségi-papi vezető rétegének felelt meg ideiglenes kompromisszumként, miután az Ukrajnához való csatlakozást a győztes hatalmak nem engedték meg.

Ha részletesebben bocsátkoznánk a nemzeti kérdés tárgyalásába, még világosabbá válna, hogy a tragikus helyzet, melynek káros következményeit fél évszázad sem tudta eltüntetni, nem egyes vezetőkön múlott. Hiszen a háború után a nemzetek élén általában nem azok álltak, akik bűnösök voltak a nemzet sérelmek elmérgesedésében. A nacionalista elvek alapján Közép-Európa nemzeti problematikájában a mennyiségi ja18