A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)

I. fejezet. Előadások - Hajdu Tibor: Az 1918. októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei

vuiás nem oldódhatott fel minőségi változásban. Ezért ellenezték a kommunisták és velük együtt a baloldali szociáldemokraták, sőt a centristák egy része is (Bauer, Kunfi), hogy a nemzeti felszabadulás a nagyhatalmak kegyeiért egymással versengő kis államok zárt keretében valósuljon meg. A kommunisták és velük a szervezett munkásság többsége -—- nemcsak az osztozkodásban alul maradt nemzeteknél! — a nemzeteket egyesítő szocialista (föderáció hívei voltak. Ezt javasolta Lenin is a szovjet kormány ismert, 1918. november 3-i szikratáviratában, amelynek persze bármiféle aktualizálása és »korszerűsítése« félrevezető lenne, hiszen az inspiráló szituáció néhány hónap vagy év után már más történelmi konstellációnak adta át helyét.

Lenin és a leninisták mindenütt egységesek voltak abban, hogy a proletár forradalmi mozgalomnak, a forradalmi munkáspártoknak a nemzeti elkülönüléssel szemben, a forradalmi népek szovjetjeinek konföderációjáért kell harcolniuk. Lenin azt üzente a volt Osztrák—Magyar Monarchia munkásainak: »fel fogják ismerni, hogy nem a saját nemzeti burzsoáziával való szövetségben, hanem az Ausztriában élő összes nemzetek proletariátusának szövetségében van a győzelem záloga«.

Ez az üzenet semmiképpen sem jelenti, hogy Lenin jogosnak tartotta volna egy forradalmi háború során vagy bármi más módon a nemzetek többségét tevő kispolgárság és parasztság nemzeti akaratnyilvánításának megakadályozását. Lenin éppen ebben az időben, 1919 márciusában helyezkedett nagyon élesen szembe az úgynevezett baloldali kommunistákkal, akik a nemzeti önrendelkezés jelszavát a dolgozók önrendelkezésének először Sztálin által megfogalmazott jelszavával akarták helyettesíteni. Lenin akkor is, később is, félreérthetetlenül leszögezte, hogy a nemzeti akarat megnyilvánulását minden körülmények között tiszteletben kell tartani, elvetette annak mindenféle korlátozását, még ha átmenetileg konfliktusba kerül is a társadalmi haladás, a proletár világforradalom ügyével.

Ismeretes, hogy a magyar kommunisták vezetői elméletileg fontosabbnak tartották a dolgozók önrendelkezésének jelszavát, miután az a marxizmus Lenin-előtti szemléletét tükrözte, egy olyan korszak szemléletét, amikor úgy látszott, hogy a gyors ipari fejlődés Amerikához hasonlóan Európában is elmossa a nemzeti különbségeket. Ezért Lenin később, mikor a magyar Vörös Hadsereg Szlovákia területére lépett, azonnal figyelmeztette Csicserin útján a magyar szovjetkormányt a szlovák ön- rendelkezés tiszteletben tartására. A magyar kommunisták gyakorlati tevékenységükben e téren valóban a lenini irányvonalhoz tartották magukat,

A külpolitikai témák kutatása új utakat rajzolt a kor térképére, a magyar—osztrák, a magyar—olasz kapcsolatok feltárásával stb., úgy vélem mégis a fentieket kellett előtérbe állítani, hiszen a magyar nemzeti történelem alapproblémája továbbra is a magyar kisebbségi területeket magukba záró államokhoz való viszony, a közös kérdések közös megoldásának lehetősége.

Áttérve a polgári demokratikus forradalom belső fejlődésére, az: új kutatások a korábbinál sokkal differenciáltabb, pontosabb képet tár19