A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
II. fejezet. Tanulmányok, cikkek - Dr. Tóth Tibor: Az igali járás szocializált nagyüzemei 1919-ben
levélben101 elrendelte az összes sertésfiaztató benépesítését, illetve az erre alkalmas épületek átalakítását. Augusztus 20-ig jelentést kértek arra vonatkozóan, hogy a kijelölt gazdaságok hány darab éves süldőt igényelnek. Ezt az állásfoglalást megelőzve, azonban járásunkban már május folyamán felmérték a lehetőségeket, és a férőhelyek kihasználásával 1072 db hízó és 3960 tenyészállat beállítását tervezték. A juhtenyésztéshez hasonlóan a sertéstartást is profilírozni akarták. Ennek eredményeként májusban és júniusban a kijelölt felsőmocsoládi gazdaságba 576 db hízót vittek át,1“ továbbá tervbe vették egy 48x7,30-as sertésfiaztató felépítését is.103 Július végén pedig a minél gyorsabb hizlalás érdekében megindultak a kaposvári szárított cukorrépa szállítmányok Felsőmocso- ládra és Inámra. az ígéretes tervek kibontakozását azonban az augusztus 1—i bukás megakadályozta.104 Vizsgálva az állatállomány kondícióját — úgy látjuk —, hogy gazdaságonként változó, összességében közepesnek volt mondható. Betegségek körülbelül a gazdaságok felében fordultak elő. Érdekes, hogy a volt piarista gazdaságokból kialakított göllei főintézőségnek minden gazdasága fertőzött volt. A leggyakoribb betegségek a sertés- és juhállományt károsították. Volt olyan gazdaság (Somogyszil), amelyben állandóan küzdeni kellett a sertéshimlővel, az orbánccai és a pestissel. Más gazdaságokban a hízott sertések lépfenéje okozott súlyos gondot. Hasonlóképpen — az állandó oltások ellenére — szinte általános betegség volt a juhok lépfenéje. A járás két legnagyobb tehenészetéből Őreiből és Hetényből a tehenek járványos vetéléséről, a borjúállományt pusztító fertőzéses tüdő- gyulladásról van tudomásunk. Mindent összegezve az állatállománynak kb. 18—20%-a volt fertőzött.1® A megyei központ természetesen mindent elkövetett az állomány egészségvédelme érdekében. Áldozatos törekvéseiknek eredményeként mindvégig sikerült a folyamatos oltóanyag ellátást biztosítani."1" Ezt az elismerésre méltó munkát 1919. okt. 6-i jelentésében Fikár János állategészségügyi felügyelő is kénytelen volt elismerni, amikor így írt: >*A kommunizmus idején magát a szorosan vett állategészségügyet súlyosabb sérelem nem érte.«107 A fentebb elmondottakon túl még két szempontból foglalkoztunk az állatállománnyal úgyis, mint trágyaforrással és úgyis, mint igaerővel. A Nagy told i-pusztai intéző jelentése meglehetősen sötét színekkel mutatott rá a nagyfokú trágyahiány miatt előállt katasztrofális helyzetre.1"" A fentebb részletesen kimutatott állatállomány által termelt trágyamennyiséget számítva — úgy látszik —, hogy az ottani állapotok nagyon sok szempontból általánosíthatónak látszanak. Az egész állomány által egy év alatt termelt trágyamennyiséget összegezve1“ a gazdaságok egy évi trágyatermését 713,114 q-ra becsülhetjük. Ebből a mennyiségből azonban le kell vonnunk az igázás, legelőn tartás során bekövetkező trágyaelhullást, aminek arányát — általában — 25—33 %-ra becsüli a szakirodalom.110 Mi a számítások során a legalacsonyabb: 25 %-os arányt vettük alapul. Eszerint a felhasználható trágyamennyiség 534 835,5 q-ra becsülhető. Ha már most k. holdanként 200 q-s, közepes nagyságú trágyahasználatot számítunk, ebből a mennyiségből évenként 2674 k. hold szántóföld meg185
