Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - V. Fejezet. Történetek a forradalom somogyi eseményeiről

V. FEJEZET TÖRTÉNETEK A FORRADALOM SOMOGYI ESEMÉNYEIRŐL A forradalom átmeneti győzelme Somogybán1 1956. október 29-én este, a munkástanácsok küldöttgyűlése keretében Kaposvárott megalakították a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanácsot (SMFNT), illetve tagjaiból 29 tagú intézőbizottságot választottak. Utóbbi saját berkeiből öttagú elnökséget alakított. Elnöke Gábriel János, az egykori Demok­rata Néppárt volt országgyűlési képviselője lett. Alelnökké választották Kovács Józsefet az 1945-ös országgyűlési választásokon győztes Független Kisgazda-, Földműves- és Polgári Párt (FKgP) egykori tagját, aki egyébként ekkor gazdál­kodó volt, dr. Elthes János ügyvédet és Szántó József pártbizottsági osztályve­zetőt. Titkárnak Poldesz Albertet, a megyei tanács pénzügyi csoportvezetőjét tették meg, aki egykor szintén az FKgP-t erősítette.2 Az SMFNT tagsága a helyi üzemek, vállalatok, intézmények küldötteiből, katonaság, rendőrség valamint az MDP megyei pártbizottsága és a megyei tanács egyes vezetőiből állt ekkor össze. Az egykori FKgP hat főt delegálhatott, és egy­két korábbi szociáldemokratát is bejuttattak ebbe a megyei irányítótestületbe. A hatalmi erőviszonyok eddigre jelentősen megváltoztak Somogy megyeszékhe­lyén, de gyökeres átalakulás ekkor még nem történt. A forradalmi ihletettségű testületben egyelőre helyet kapott az addigi elnyomó rendszer több képviselője, köztük a fegyveres erőké is. Bár egyre kezelhetetlenebbül, de még a rákosista vezetés alatt működtek a hatalom intézményei. Már október 29-én kezdett átbillenni a hatalmi túlsúly a forradalmi erők oldalára, azonban az elementáris erejű népmozgalom Somogybán október 30-31- én jutott zenitjére. A Somogyi Néplap október 30-án közölte az SMFNT előző napi ülésének állásfoglalását és 21 pontos programját, amit Poldesz Albert szerint ő maga és Nyári Pál esperes-lelkész fogalmazott meg.3 Tehát ennek szellemisége 1 Az alábbi rövid összeállítás Szántó László Az 1956-os forradalom Somogybán; Válogatott dokumen­tumok (Kaposvár, 1995, Somogy Megyei Levéltár) című kötetének bevezetője, valamint Szántó László egyéb kéziratai alapján készült. A külön nem hivatkozott részek ezek alapján íródtak. 2 Cselekszünk! Somogyi Néplap, 1956. október 30. 1. o. 3 Cselekszünk! Somogyi Néplap, 1956. október 30. 1. o. Lásd még Poldesz Albert visszaemlékezését kiadványunk jelen, 2. kötetében! 481

Next

/
Thumbnails
Contents