Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

különben a Latinca Sándor utcában laktam, s oda nem hallatszottak be a hajnali események zajai akkor arra gondoltam átszaladok a tiszti klubba, kitelefonálok a laktanyába, hogy miért késik. Amikor aztán átszaladtam a tiszti klubba, akkor láttam az orosz harcko­csikat, mentek ki a Füredi utcai laktanya felé, láttam, hogy ávósok ülnek rajta, láttam például az elhárító tisztnek a beosztottját, akkor már megfordult bennem a gondolat, hogy ezért nem jön a sofőr. Bementem a tiszti klubba, hogy kitelefo­náljak, de a klubban lévők már tudtak mindent. Elmondták, hogy már reggeltől szállingóznak sorjában az orosz harckocsik a laktanya felé. Tehát nem is tele­fonáltam, hazamentem és átöltöztem. Csak az érdekesség kedvéért elmondom, hogyan szabadultam meg a pisztolyomtól. A tiszti klubban az egyik pincérnek - ha jól emlékszem Józsinak hívták - azt mondtam: Józsi, nem kell egy pisztoly? Azt felelte, hogy kell, erre kivettem a táskámból s odaadtam. Tehát amikor ha­zamentem, beöltöztem: volt egy vadonatúj gyakorló ruhám, amit még soha nem használtam, azon nem volt se váll lap, semmiféle rangjelzés, azt vettem föl, s úgy néztem ki mint egy baka. Aztán leültem, vártam, tudtam, hogy jönnek értem egészen rövid időn belül. Körülbelül annyi idő telt el, mint amire számítottam, amikor Szabó hadnagy bejött a lakásomba. О jött értem személygépkocsival, úgy állított be a lakásomba, mint egy kommandós, berúgta az ajtót, pisztoly a kezé­ben és rám szólt: - A legkisebb gyanús mozdulat és lelövöm! - Azt feleltem erre, hogy ne ijesztgessen, ha lelő, akkor lelő, nem tudok panaszra menni. Elmentem vele, beültem az autóba. Amikor kiértünk a laktanyába, nem a parancsnoki épületbe, hanem az el­hárító tiszt nagy tanácskozó termébe vezettek. Ott szépen összegyűltünk, dél­utánra mindenki ott volt. Estefelé bejött Marties és Száraz, azzal fenyegettek bennünket, hogy át kell adniuk az oroszoknak, nem gondoltuk-e meg magun­kat. Én azt mondtam, hogy nem gondoltam meg semmit, annyit csináltam, hogy nyíltan kiálltam a forradalom mellett. Ez egy politikai tett és semmi más. Az, hogy letartóztattam őket (t. i. a parancsnokaimat), azt kénytelen voltam tagadni, mert utasításra cselekedtem. Erre azt mondták, hogy már előtte is benne voltam a forradalmi bizottságban. Erre azt mondtam Száraznak: - Pali, hol volt a pisz­tolyod? - Azt válaszolta, hogy a fiókjában. - Annál az asztalnál ültél? - Igen - felelte. Erre azt kérdeztem, hogy akkor az milyen letartóztatás volt. Szóval beültettek aztán bennünket a szovjet páncélautókba, ilyenben sem ültem még soha életemben. Arra is emlékszem, hogy a rakfelülete befelé lejtett, mint egy tölcsér, úgy nézett ki belülről, a négy sarkában állt egy-egy orosz azzal a hosszú puskával. Az autó egyfolytában billegett menet közben, a fülemet pisz­kálták a puskák. Elvittek a megyei börtönbe. Kiderült, hogy a börtön orosz pa­rancsnokság alatt van, de az őrök nem oroszok, hanem magyarok voltak. Először 426

Next

/
Thumbnails
Contents