Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

még hülyéskedtünk, nem fogtuk föl igazán komolyan, hogy mi vár ránk. Ezután kivittek bennünket Taszár felé az erdőbe, pontosabban a dombóvári út mentén jobbra7, az erdős részre, illetve ott volt egy nagy kukoricás, oda hajtottak be, ott kellett kiszállni az autóból. Oda valahogyan bevitték az autóbuszt, s onnan mentünk Ungvárra.

Ungváron aztán a nagy börtönben összegyűjtöttek bennünket. Engem úgy 3-4 nap után elvittek az orosz AVO pincéjébe, ahonnan csak akkor vittek vissza, amikor indultunk haza, előtte 2-3 nappal. No, az egy nem akármilyen pince volt, mert ha jól emlékszem két vagy három emeletet mentünk lefelé. Ha kiengedtek volna a folyosóra s azt mondták volna, hogy 24 órám van arra, hogy megléphetek, halvány fogalmam se lett volna, hogy merre fussak. Szóval szenvedtünk. Majd elkezdődtek a kihallgatások. Én vállaltam mindent, amit tettem. Nagyon érdekes volt az, hogy amikor aztán elítéltek s Márianosztrára kerültem - ott dolgoztam a cipőgyárban, kitanultam a cipészmesterséget - kérdezgettek a többiek, szégyelltem, nem is mertem elmondani, hogy mennyi időre ítéltek el. Mások alig csináltak valamit s 8-10 évet kaptak. Az volt a szerencsém, hogy rögtön, 1957 márciusában megvolt a perem, akkor még enyhébb ítéleteket hoztak. Tehát ott azt a kétéves ítéletemet szinte szégyelltem, nem mertem megmondani.

Amikor letöltöttem a büntetésem, azzal engedtek vissza, hogy Kaposvárra be ne tegyem a lábam. Ezzel úgy voltam, hogy nekem mindegy volt, hogy hol leszek. A szüleim közben elköltöztek Pécsre, ezért idejöttem. Persze két héten belül el kellett helyezkedni, ez volt előírva. Igen ám, de nem volt személyi igazolványom, nem volt katonakönyvem, nem volt munkakönyvem. Mentem ösz- sze-vissza, mire nagy nehezen el tudtam intézni, s persze mindenhol el kellett magyarázni, hogy honnan jöttem. Miután megvolt az igazolványom, elmentem a vállalatokhoz, például az AKOV-höz akartam kerülni rakodómunkásnak, de nem vettek föl. Lebuktam azzal, hogy hol a munkakönyvem s kiderült ugye, hogy Márianosztráról jöttem. Ezután jelentkeztem bányába, de ott sem vettek föl, majd utcaseprőnek, de nem vettek föl.

Érdekes volt például az AKOV-nél, hogy fölvettek volna rakodómunkásnak, már ki volt állítva a papír, hogy mennem kell munkaruháért, de azt igazoltatni kell a munkaügyi osztályon. Ott volt osztályvezető a Csillag Jóska „barátom”. Ö korábban a nagykanizsai határőrkerület parancsnoka volt, a Száraz Palinak haverja. Végignézett rajtam s azt mondja nekem: - Te mit keresel itt? - Nem ismertem, zavarba jöttem egy pillanatra, vajon miért tegez le engem. Közölte:

7 Feltűnhet az olvasónak, hogy Aszódi Pál szerint a szovjetek a toponári erdőbe vitték őket. A deportáltak ellen hazahozataluk után indított perekben felvett vallomásaikból nem állapítható meg egyértelműen, hogy hol szállították őket át autóbuszba.

427