Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
minden magasabb egység forradalmi tanácsának elnökét felrendelték Pestre. Én fel is mentem, és Kovács százados jött még velem. Ott olyan feladatot kaptunk, hogy meg kell szervezni az oroszok elleni védekezést. Én akkor azonnal elmondtam, hogy álljunk meg egy pillanatra, hiszen Dombóváron például egy egész harckocsi-hadosztály tartózkodik, viszont Kaposváron csak egy lövészezred van, így a hadosztálynak a vezetése nem tudja felvenni a harcot az orosz harckocsi-hadosztállyal. De hát meg sem hallgattak, kiadták, hogy meg kell csinálni a tervet és szükség esetén végre kell hajtani. Én ezt tudomásul vettem. Amikor hazajöttem, akkor elmondtam a hadosztálynál, hogy kell egy ilyen tervet csinálnunk. Meglepődtek a többiek is, mert ők is úgy fogták fel a dolgot, hogy ez teljes képtelenség. Kezdjük, hogy például én, aki vezető beosztást töltöttem be a hadosztály-parancsnokságon, soha életemben nem jártam a hadosztály fegyver-, illetve lőszerraktárában. El nem tudtam képzelni, hogy van-e lőszerünk egyáltalán vagy hogy milyen lőszerünk van. A lövészezrednél körülbelül 8 darab páncéltörő ágyú volt, ezen kívül volt még egy harckocsi zászlóalj, de tudom — hiszen ismertem a zászlóaljparancsnokot — úgy mentek a gyakorlatra, hogy például menet közben sorra döglöttek be a gépkocsik. Tehát ilyen állapotban volt ez a harckocsizó zászlóalj, hogy lehetett volna ezekkel felvenni a harcot - talán puskával harckocsi ellen? Kiss Tibor századossal, a helyőrségi klub parancsnokával volt egy vitám, aki azt mondta, hogy a harckocsiból is ki kell szállni az oroszoknak, s akkor már jó lesz a puska is. Persze erre azt válaszoltam, hogy amikor ki kell nekik szállni a páncélosokból, addigra már összelőttek volna mindent, akkor már semmit sem kezdhetünk a puskákkal. Szóval, voltak ilyen dolgok! Mindenesetre én kiadtam a parancsot s elkészült a védekezési terv, illetve tulajdonképpen hozzákezdtek. Később a bírósági tárgyaláson is nagyon a szememre vetették, hogy én védelmi tervet készítettem az oroszok ellen. Erre én azt válaszoltam, hogy ez fiktív védelmi terv volt, mert igazság szerint semmilyen védelmi tervet nem lehetett készíteni, hiszen ahhoz legalább valamilyen esély kellett volna arra, hogy meg tudjuk magunkat védeni. Ha nincs semmi esély, akkor a védelmi terv annyi, hogy beszerezni a fehér zászlót. Az utolsó megyei forradalmi tanácsi ülés emlékezetem szerint november 3-án este volt, ahol azt a feladatot kaptam, el kell mennem Barcsra, mert ott valami rendellenesség volt. Igaz, nem tudom pontosan, hogy mi is történt ott. Úgy tudom, hogy Vidának hívták a nemzeti tanács vezetőjét,6 s azt beszélték róla, hogy birgeri csizmát csináltat magának, különféle helytelen allűrjei vannak. Tehát november 4-én reggel én Barcsra indulófélben voltam, kiadtam a parancsot a sofőrnek, hogy reggel 8 órakor legyen ott a lakásom előtt. Mivel nem jött — 6 Vida Árpádot a járási fegyveres erők parancsnokának nevezte ki a Barcsi Járási Forradalmi Bizottság. 425
