Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban
és Salabert személyéhez, azonban egyik jelölt sem vállalta a felajánlott elnöki tisztséget. Végül is Nagy János, engedve a tömeg követelésének, elvállalta az elnökséget. 4. Roznik igazgató javaslatot tett a titkár személyének megválasztására. Javasolta Bíró Ferenc vb-titkár személyét a forradalmi tanács titkári tisztségére választani. Az összegyűlt választó parasztság között néhány dolgozó paraszt emelt hangon kifogásolta Bíró Ferenc személyének újbóli választását, helyette Mann- hold Pál volt honvéd ezredest javasolta egyhangúlag, aki azonban idős korára való tekintettel és betegességére hivatkozva nem vállalta. Majd Horváth László személyét jelölte a nép, akit egyhangúlag el is fogadott. 5. Ekkor a forradalmi tanács 20 főből álló tagságának megválasztására került sor. Roznik Ferenc, a népfrontbizottság elnöke kérte a jelenlévő parasztságot a bizottság tagjainak megválasztására. Előbb még az elnökhelyettes személyét kívánta a nép tisztázni, s így került újból Görög János személyére a választás. A parasztság egyhangúlag Görög Jánost választotta a forradalmi bizottság elnökhelyettesének. A forradalmi bizottság tagjaiként lettek megválasztva: Nagy János elnök, Görög János elnökhelyettes, Horváth László titkár, Szalai József, Kiss Lajos, ifj. Baluka István, Teknős Lajos, Kelemen Ferenc, ifj. Kiss Sándor, ifj. Locher János, Boda György, Papp János, Madarász Ferenc, ifj. V. Nagy József, Kiss József legeltetési bizottsági elnök, Proics Ferenc, ifj. Selega János, ifj. Hencz István, Roznik Ferenc, Németh József rendőr őrmester, a helybeli nemzetőrség parancsnoka. Utána Roznik Ferenc igazgató 5 perces néma imára kérte fel a jelenlevő somogytúri parasztságot, a Budapesten elesett [egyetemisták], forradalmárok tiszteletére. Ezután Görög János javasolta a budapesti lakosság megsegítésére, hogy a termelőszövetkezet tehergépkocsija vigyen fel egy gépkocsi élelmet, mely javaslatot a nép egyhangúlag lelkesedve és komoly együttérzéssel, segítőkészséggel vett tudomásul. Elhatározták a különféle javaslatok és hozzászólások kapcsán, hogy a termelőszövetkezet közös burgonyakészletéből 25 q burgonyát és 2 db hízott sertést, 2 db bikaborjút és 500 kg szárazbabot szállítson fel a tehergépkocsi a budapesti kórházak részére. Ezután a nép még a termelőszövetkezet feloszlatását követelte. Megjegyezték többen az összegyűlt parasztság között, hogy a somogytúri termelőszövetkezet erőszakkal, kényszerítő körülmények között lett megszervezve és nem kívánják tovább fenntartani. Különféle megjegyzések hangzottak el a szervezők személyére, Kerék József, Király Ferenc, Bagó Gyula, Zákányi György és különösen Lantos József járási kiküldött somogytúri szervező munkájára nézve. A felkorbácsolt hangulat elfojtására V. Kiss Lajos felemelt hangon jelentette be, 152