Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban
hogy el kívánja szavalni az Üzenet Erdélyből című irredenta verset, amit a tömeg nagy tetszéssel, és megnyugvással fogadott. Utána Görög János tsz-elnök kérte a somogytúri tsz-tagságot türelemre és békességre, megnyugtatni kívánta a tagságot, hogy ki lesz osztva minden szem gabona igazságosan, ki mennyit dolgozott, annak arányában. Kérte, hogy ne zaklassák fel a község nyugalmát, a nehéz mai napokban feltétlenül nyugalomra és békességre van szükség, és ahhoz különösen, hogy a zárszámadást nyugodtan és zavartalanul lehessen elkészíteni. Majd Takács József személyének és munkájának védelmében kívánta tovább beszédét folytatni. Közölte a somogytúri néppel, hogy Takács József egyszerű parasztember, innen közülük való, becsülettel és jó szándékkal igyekezett helytállni és azért, mert nem tudott minden ember szája íze szerint tenni, most nem szabad őt elítélni. Továbbra is becsülje meg őt a falu népe, mert ő továbbra is itt fog élni és dolgozni a somogytúri nép között, családjával együtt. Majd Takács József is szólásra emelkedett és kérte a népet, hogy most mondja meg mindenki, ha valami hibát tett. Utána a somogytúri dolgozó parasztság Roznik igazgatót egyhangúlag továbbra is megerősítette a népfrontbizottság elnöki tisztében. A Himnusz eléneklésével véget ért a nagygyűlés. Forrás: MNL SML XXXV. 55. Arch., А/T. gy. Som. ell.forr., 10. 6. e. Gépelt, aláírásokkal hitelesített tisztázat. Jegyzetek: 1. Görög János tsz-elnök volt a Somogyi összegezésről rendezett vita egyik legszenvedélyesebb hangú felszólalója. 1957-ben párt- és hatósági vizsgálatokat folytattak ellene. Nagyon határozottan és kitartóan védte magát a járási, megyei és országos politikai szervekhez intézett beadványaiban. 2. A jegyzőkönyvben említett Üzenet Erdélyből c. verset — több 1920-ban megjelent újságcikk szerint - Kárpáti Piroska írta, akit emiatt az Erdélybe bevonuló román alakulatok egyike felakasztott 1920 júniusában. 62. Jegyzőkönyv a Szőlősgyöröki Községi Nemzeti Bizottság üléséről Szőlősgyörök, 1956. október 29. Készült Szőlősgyörökön 1956. október 29-én, a községi kultúrházban, a nemzeti bizottság ülésén. Tárgy: A bizottság munkájáról való beszámolás, nemzetőrség megválasztása. Nagy Ferenc, a bizottság elnöke üdvözli a megjelenteket. Megállapítja, hogy a gyűlés határozatképes, mivel a tagság többsége jelen van. Jegyzőkönyv-hitelesítőnek Nagy Antalt és Kocsis Lászlót kéri fel. 153