A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)

Andrássy Antal: Az agrárproletariátus és a parasztság helyzete, mozgalmai 1908-1918 között

loták során mindenütt megnyíltak az ablakok és az álmukból fölriadt polgárok érthető rokonszenvvel osztozkodtak a tüntetők lelkesedésében.” A riportból kitűnt, hogy ekkor egyetlen munkással nem találkozott az újságíró, aki a Szerbia elleni bosszúra szomjazott.96 A háborút, túl a nacionalista szenvedélyen mindegyik réteg a maga osztályszempontjából fogta fel. A kereskedők, tőkések jelentős profitszerzést, a katonák gyors karriert, és a kitüntetéseket látták maguk előtt. A háború okozta szenvedésekre, a halálra, csak néhányan gondoltak a szervezett munkások legjobbjai közül. Néhány nap múlva az elrendelt mozgósításkor megyeszerte hasonló tüntetések zajlottak le a nagyobb községekben. Szigetváron például a főszolgabírói hivatal előtt „lelkesen éltették a királyt, Tisza István grófot és a háborút.”97 Az éjjel kinyomtatott mozgósítási parancsot pedig reggel falragaszokon olvashatták a kaposváriak, majd futárpostával eljuttatták a legtávolabbi falvakba.

Kaposvárott ekkor a 44-es közös gyalogezred III. zászlóalja, és a 19-es honvéd gyalogezred III. számú zászlóalja állomásozott. Először a 44-esek indultak a frontra. Augusztus 4-én Batajnicán már az ezred készen volt a mozgósítással. Egy hetes előremozgás után kapták a támadási parancsot, és az ezred kelt át elsőnek a Száva folyón.98 Az első ütközetben csak hat halott és hetven sebesült maradt a csatatéren. Két nap múlva a Sábáénál vívott ütközet után augusztus 14-én, már az eltűntek és a halottak közel 140 főt tettek ki. Az egymást követő kemény csaták megtizedelték a 44-esek sorait. Két hét alatt az ezred elvesztette tiszti létszámának 26%-át, a legénységének pedig 18%-át.99 Az ezredparancsnok augusztus 21-én már ötszáz embert kért utánpótlásul, és katonái kimerültségéről jelentett.100 Szeptember 5-én a megtépázott, megfogyatkozott ezredet kivonták a szerb frontról és átdobták a galíciai frontra, ahol december közepéig 1317 fővel töltötték fel.101 A somogy-tolnai paraszt és munkásokból álló ezred veszteség-létszámáról itthon csak elbagatellizált sorokat olvashattak. Augusztus végén Kaposváron huszonnyolc sebesültet fogadtak a szenzációra éhes úriasszonyok. Ekkor még mindegyik sebesültnek jutott ajándékcsomag.102

A másik Kaposvárott állomásozó egység, a pécsi 19. honvéd gyalogezred

III. zászlóalja augusztus 9-e után, horvát területről érkezett a frontra. A néhány napos pihenő, majd az ötnapos gyalogmenet után, augusztus 20-án Visegrádon ütköztek meg a szerbekkel. A kétnapos csatát egyelőre kevés veszteséggel úszta meg az ezred, bár a második napon elesett az ezredparancsnok is.103 Szeptember elejéig kisebb csatározásokon vettek részt, majd 9-én a Drina folyón keltek át. Ekkor olyan heves zárótűz érte az átkelésnél az ezredet, hogy alegységei teljesen megbénultak. Az össze-vissza való lövöldözést fokozta még az összeköttetés teljes hiánya is. Az új ezredparancsnok gyáván megszökött, helyettesét pedig nem találták. A teljes pánikba esett legénység többsége a vízbe fulladt. Olyan nagy volt a veszteség, hogy „ . . . nem is lehetett jó ideig a számot megállapítani.”104 Szeptember 16-án a századok létszáma nem érte el az ötven főt. Másnap teljesen megsemmisült a III. zászlóalj. A csata után az ezredből összesen 72 fő maradt életben, illetve jelentkezett. A hónap végén újjászervezték és feltöl- tötték az ezredet, de december derekáig újból lefogyatkozott 763 főre.105 A következő év elején a galíciai frontra irányítják őket. Az első öt hónapban a somogyi honvédek állandó harcban voltak és ezalatt, „ . .. háromszor fogyott le pár száz puskára a 19-es ezred létszáma.”106 A háború jellegéről az egyik 44-es sebesült őrmester így vallott: „Ez nem a mi hadseregünknek a szerb hadsereggel,

259