A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)

Andrássy Antal: Az agrárproletariátus és a parasztság helyzete, mozgalmai 1908-1918 között

I.

AZ UTOLSÓ „BÉKEÉVEK” IDEJE: 1908-1914

i. Az agrárproletárok és szegényparasztok helyzete, mozgalmaik életük megjavítására

A somogyi falvakban az első világháború előtt a fokozatos elszegényedés,, az életképtelen kisbirtokok szaporodása, illetve a proletárizálódás volt jellemző. Az 1895-ös mezőgazdasági statisztika szerint a 22 532 törpegazdaság (5 kh. alatt} összes földterülete a megyében 41 007 katasztrális hold volt. Százalékarányát tekintve a gazdaságok 49,9%-át, míg a megyei földterületnek csupán 4,0%-át jelentette a fenti birtokkategória. Ha részletesebben nézzük, akkor a kimondottan 1-5 kh-al rendelkező gazdaságok száma 13854, azaz 30,2%-a az összes gazdaságoknak. Ugyanakkor az ezer holdon felüli 203 nagybirtok, amely a gazdaságok 0,4%-a, a megye területének 58,9%-át foglalta el.1 Ilyen szélsőséges földbirtok pólusokkal a történelmi Magyarországon kevés megye rendelkezett. Somogy a nagybirtok mellett a hitbizományi birtokok hazája is volt, mivel itt a századfordulón 16 hitbizomány 147 724 kh-t vallott magáénak.2 A hitbizományi birtokok legtöbbjén tőkés bérletet alakítottak ki a tulajdonosok. A nagy bérletek számának fokozatos emelkedése kizárta a kisparaszti bérletek és parcellázások sovány reményét is. Az első világháború előtt a bérletek a megye földterületének több mint 1/5-én gazdálkodtak és a maximális tőkés haszont zsarolták ki a földből, emberekből egyaránt. A tőkés bérleten pedig a legtöbbször szívesebben alkalmazták az északi szlovák, vagy az erdélyi román munkásokat, mint a helybeli munkavállalókat. Az okok között találjuk az olcsóbb munkaerő mellett a nyelvi nehézségeket, valamint az igénytelenségüket is. Tavasztól őszig a kimeszelt birkaistállók, vagy az emberi hajléknak nem nevezhető' tömegszállások is megfeleltek a bérlők és nagybirtokosok szerint a szerződött, idegen munkásoknak. Különösen élenjárt ebben a MIR bérlete, de a századforduló óta a legtöbb nagybirtokos és bérlő élt ezzel a lehetőséggel. Ugyanakkor ezrével hagyták el szülőföldjüket a somogyi nincstelenek.

A somogyi kastélyok árnyékában a zsúfolt cselédlakásokban és summásszál- lásokon, az agrár szegénység házaiban mindennapos vendég volt a fehérhalál. A korabeli kifejezés a tüdővészt takarta. A megyében 1910-ben, hozzávetőleg a tisztiorvos szerint 8-10 000 főre volt tehető a betegek száma. Tíz év átlagában évente 1456 fő halt meg tuberkulózisban. Ezenkívül „6-700 körül változik évente azoknak a tüdővészeseknek a száma, akik orvosi kezelés nélkül halnak meg” — írja a Somogyvármegye című napilap.3 A betegség negyedszázaddal korábban alig volt ismert a megyében. Most a munkaintenzitás a nagybirtokon és a rosz- szul tápláltság a legszegényebb falusi lakosság soraiban százával szedte tüdőbe24Ü