A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
Dr. Kávássy Sándor: A szegényparasztság harca és mozgalmai Somogyban 1897-1907
szervezte a Magyarországi Építőmunkások Szövetségének Csurgói Csoportját,188 s még július 30-án népgyűlés tartására kért engedélyt, amit a főszolgabíró különböző kifogásokra hivatkozva megtagadott,189 A hatóságok gyanút fogtak, s azonnal érdeklődtek a fővárosi rendőrkapitányságnál, hogy nincs-e valami priusza.190 Nemleges válasz érkezett. így történt, hogy a népgyűlés tárgyában megismételt kérelmekre végül is megkapta a hozzájárulást.181 A gyűlés után rövidesen a Csurgó környéki falvakra is kiterjesztette működését, amit azonban a főszolgabíró megsokallt, s miután önként nem volt hajlandó távozni, október 13-án illetőségi községében toloncoltatta.192 Ekkorra azonban elzúgtak a sztrájkok, és újra csendes lett a major és a puszta. A földmunkásság Kaposvárt folytatta a harcot; október közepén a vízvezetéki munkálatoknál alkalmazott napszámosok és földmunkások kezdtek két hétig tartó sztrájkba.193 A fentiekben összefoglalt jelenségek nyomában184 számos kérdés lép a kutató elé. Az elmondottak után nyilvánvalóan nincs szükség a mozgalom mélyebben fekvő gazdasági, társadalmi okaira rámutatnunk. Annál izgatóbban merül fel a kérdés: vajon milyen szerepet tulajdoníthatunk a közvetlen kirobbantó okok sorában a szocialista szervezkedésnek, a szocalista agitációnak? „Ha kutatjuk e mozgalmak keletkezésének okait, - könnyen megtalálhatjuk. Ami előidézte a kaposvári kőmíves-, lakatos- és bádogossztrájkokat, ugyanaz idézte elő a mezei munkások sztrájkját is”19j - állapította meg félreérthetetlenül a szocialista szervezkedésre és agitációra utalva az eseményekkel egyidejűleg, 1905. június 27-én az egykorú cikkíró. Ez a hang, ez az értékelés mint egy folyvást megújúló sirám, a legkülönbözőbb variációkban tér vissza a korabeli iratokban és más forrásokban, amelyekben minduntalan felelőtlen „izgatásról”, „lelketlen izgatókról”, „félrevezetett” és „megtévesztett ■ munkásokéról olvashatunk, mintha semmi baj sem volna, ha izgatok, vagyis szocialista agitátorok nem volnának a világon. Hasonlóképpen - bár mondani sem kell, más előjellel - a szocialista agitáció sikerének könyvelte el a sztrájkharcokat a Szociáldemokrata Párt kebelében működő földmíves titkárság is, amely egyebek közt ezeket írta az Országos 9-es Földművelő Bizottság elé Szegeden 1905. augusztus 6mn terjesztett jelentésében: „A mozgalom fellendülésének oroszlánrésze a pécsi elvtársakat, illetve Jóna Gábor elvtársunkat illeti, kik fáradhatatlan agitáció- jukkal igyekeztek a Dunántúl népét a munkásmozgalom keretébe belevonni. Habár a sztrájk lefolyása s kitörése nem volt előre szervezve, s így egységes se volt, de mégis kitörése és a szociáldemokratikus mozgalom érdemének tudható be.”196 Láttuk, hogy a szociáldemokrata szervezkedés a század elejétől Somogybán is emelkedőben volt, és mint a fentebb már idézett források is tanúskodnak róla, a szocialista eszmék egyre mélyebben hatottak a szegényparasztságra. Az agitáció jelentőségét azonban se eltúloznunk, se lebecsülnünk nem szabad. Ha ugyanis az agitáció nem süllyedő sorsvonalú szegényparasztságot és cselédséget talál, ha a kormányválság nem következik be, a szervezettségnek az a foka, mely a század elején Somogybán állapítható meg, túlságosan kevés lett volna ahhoz, hogy olyan arányú mozgalom bontakozhassék ki, mint amilyenre sor került. Az agitáció tulajdonképpen csak az utolsó lökést adta meg, mint ahogy a gázzal vagy benzingőzzel telített helységben óhatatlanul robbanást idéz elő a váratlanul kipattanó szikra. 216
