Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
I. A megye út- és közlekedési viszonyai - 7. A reformkori útviszonyok
határárkon 3 öl nyílású, a marcali réten két másfél öl nyílású híd biztosította a hegyekből jövő víz áteresztését. A marcali téglavető közelében is volt egy híd, végül pedig a marcali vendégfogadónál, ez utóbbi kettő az esővizek elvezetésére szolgált. Az itt levő patakok és szivárgások az utak biztonságát nem veszélyeztették, árvizet nem okoztak. Marcali és Nemesvid között a szőcsényi csárdához közel építettek egy két és fél öl nyílású, három és fél öl hosszú hidat, amely alatt a malom vize folyt. Az Eblakpusztai két fahíd átépítése folyamatban volt. Nemesvidtől Iha- ros'betrényig csupán jelentéktelen fahidakat építettek. Ezen az útszakaszon mindössze kilenc kőhíd volt. Iharosberénytől Horvátország irányába vezető úton csupán egy kőhíd volt a bcnkúti völgyben. Ezen kívül még öt fahíd biztosította a közlekedést, ezek azonban nem voltak jelentősek. A domborzati viszonyokat tekintve, Siófoktól a kőröshegyi csárdáig sík terep volt, ezt követően kisebb emelkedések tették változatossá az utat, végig a Balaton mentén. Hasonló domborzati viszonyok voltak a györki, a tót- gyugyi és a lengyeltóti útszakaszon is. Azt követően azonban kisebb-nagyobb emelkedések tarkították az utat. Igazán meredek út csak Zákány után volt, a Dráva völgyében, amely a közlekedést megnehezítette. Ezen az útvonalon az áruikat szállító fuvarosok és kereskedők kétmarhás szekereikre általában 1310 tíz mázsát raktak. A postautat egész hosszában — a 18 ^ mérföld távolságot — kétmarhás szekérrel, amelyet áruval megraktak, jó idő esetében két és fél nap alatt végig lehetett szekerezni. Vámot sehol sem szedtek, a fuvarozás itt is jelentős szerepet játszott a környező falvak lakói körében. Ezen az útvonalon az út korszerűsítésének fő akadálya a kő és a kövecs hiánya volt, amelyeket nagy távolságból szálIította!<. A kövecset a Balatonból, a Drávából és a véghelyi katonaság földjéről hordták. Követ a bogiári, a fomyódi és a Bari hegyekből, néha azonban a marcali szántóföldeken és az erdőkben lévő vízmosásokból is hordtak építéshez szükséges anyagot. A kövecs azonban kevésbé volt használható, sok iszapot és homokot tartalmazott, ezekből nemigen lehetett jó utakat építeni, ezt igazolta a Siófoktól Szemesig vezető útszakasz is, amely minőségében nem felelt meg a követelményeknek. A bogiári kőnél a nehézséget az okozta, hogy rendkívül nehezen tudták kitermelni, egy része pedig olyan porhanyós volt, hogy rövid időn belül szétporladt. A drávai kövecs minősége ellen nem lehetett panasz, a gond inkább az volt, hogy ezt a sima kövecset a szekerek csak sokára tudták szétzúzni, amely pedig az út stabilitása szempontjából fontos volt. A szárszói rév, ahol az igali járás lakói készítették az utat, Boglártól négy és fél órai távolságra volt, így a szállítás elég nehézkesnek bizonyult. Többnyire azonban itt a Zala vármegyéből szállított kővel dolgoztak. A ka- posi járás lakói hasonló nehézséggel végezhették csak a munkát, mivel a kölkedi útszakasz - ahol éppen dolgoztak — Boglártól három és fél óra távolságnyira volt, de az útépítéssel a távolság egyre növekedett. A Marcali környékén lévő utak a balatonkeresztúri és a herényi határokban található kövecsből készültek többnyire, ez a vidék a postaúttól meglehetősen távol, két és fél mérföldnyi távolságra esett. A marcali mezőben a tíz, tizenöt öl mély vízmosásokból kiszedett és kimosott kövecsből készült e táj postaútja. Ezekből a sárgás-fehér kövecsek39
