Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)

VII. Sókereskedelem

a vásáron kívül is árult sót, ezért őt az uradalmi tiszttartónál feljelentette, aki a 8 q sót elkoboztatta.'580 Kula György és Csordás György toponári lakosok hasonló visszaéléseikről számoltak be. Szerintük a só árulását Topo- nárom 12-14 év óta szabadon megengedték. Az uradalom, majd az úriszék ítélete alapján a szabad sókereskedelmet most megtiltották és az érintettektől a sót elkobozták. Az uraság ügyésze a megye előtt azzal védekezett, hogy Toponáron hajdan a jobbágyok a földesúr engedelmével - valóban szabadon árulhatták a sót, de ez már régebben megszűnt és csak az 1836. esztendőben az új törvények kihirdetése után kívántak néhányon a mezővárosban - de ekkor már nem urasági engedéllyel — taxa fizetése nélkül szabadon ismét sót árulni. Majd az 1729. évi I. törvénycikkre hivatkozott, amely szerint „a jobbágyságnak egyedül önszükségére engetődne meg a só vétel és sótartás”,,isl de a szabad (kereskedés a jobbágyság tekintetében — az új törvényék szerint — saját termesztményeikre vonatkozik csupán, a többi továbbra is a földesúr privilégiuma. A Helytartótanács az úri- szék ítéletét helybenhagyta. A kereskedelem szabadsága még csak halványan pislogott. A só magas árát többször és többféleképpen indokolták, többek között a lecsapolási munkálatok költségeivel is. A Sárvíz, a Mura, a Kapos, a Dráva és egyéb mocsarak és folyók lecsapolásánál a mérnökök bérét és a költségek egy részét mindig a só felemelt árából fedezték. Jóllehet ezt a törvények nem tették lehetővé, így sokan joggal törvénysértésre hivatkozhattak.

161