Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
„Tisztelt ünneplő közönség! Kedves kaposváriak! A múlt század 30-as éveinek legszebb reformkor-reneszánszában, amikor „számolni kezdett a messzebblátó magyarság” (Széchenyi István szavai), amikor a vidéki Magyarország mezővárosainak porában kiváló koponyák a nemesi kúriákban, paplakokban és tanítók otthonaiban készítették a magyar művelődéstörténet időtálló műveit, akkor a „hon javát forrón szomjazó, tiszta szándékú” Széchenyi mágnesként vonzotta magához és eszmei közelébe az országot. „Szinte mindenki, kinek Magyarország tágas mezein valami baja van, hozzám folyamodik” - mondta 1829-ben. így „folyamodtak” hozzá a vidéki Magyarország városai: Kaposvár, Sopron, Szeged és többen mások is, hogy díszpolgárrá választhassák, hogy e szép dekórum által hozzákössék magukat a kivételes nagyságú államférfiú decens személyiségéhez. Kaposvár és Somogy is ezt tette! Az öröm kettős volt. A városnak, a megyének is, de a reformkori díszpolgárnak, a Kossuth nevezte: „legnagyobb magyarnak” is örömet jelentett 1836. május 26-án, mivel „ott nyert borostyánt, ahol földi pályáját kezdé”... „ahol az áldott szülék kedves példái lebegtek előtte”. Az édesapa, Széchényi Ferenc volt Somogy megye 1798. április 6-án kinevezett főispánja, akit az alkalmi literátorok ünneplése mellett maga Csokonai Vitéz és Pálóczi-Horváth is „Somogy7 angyalaként” üdvözölt. Kerületi és megyei főispánként működve, modern közigazgatási szakemberként tartotta számon a történelem, olyan kiváló munkatársakkal együtt, mint Hajnóczy István és Örményi József. Noha a megyében később formális ellenzék alakult ellene - Somogybán nagy7 hajlam és szokás van ilyesmire amely megkérdőjelezte korábbi ellenzéki magatartásában való pálfordulását. Azaz azt vetették a szemére, hogy II. József közigazgatási reformjainak a szolgálatába állott. A megy'e rosszallása azonban soha nem kérdőjelezte meg azokat az érdemeit, amelyeket a nemzeti kultúra érdekében vitt véghez, különösképpen a Nemzeti Múzeum és a róla elnevezett könyvtár alapítását. A megye által indított vizsgálatok Széchényit igazolták. Betegségére való hivatkozással azonban 1811-ben lemondott főispáni tisztségéről. Fia, a „legnagyobb magyar” - noha Bécsben született - 23 éves korában, 1814-ben édesapjától megkapta hithizományként a Széchénvi-birtokok legértékesebbjét, a csoko- nyai uradalmat, 2 mezővárossal, 8 faluval és 4 pusztával együtt, 2 millió forint értékben. A 65 492 holdból a jobbágyság kezén volt 16 007 hold. Úrbéres állományként 47 339 hold volt az uraságé, míg 2140 hold a temetők, papok és tanítók földje, a terméketlen és hasznavehetetlen terület. Az uradalom lélekszáma 5401 volt. Helységeiben 777 egész telkesgazda, 122 házaszsellér és 117 házatlan zsellér lakott. Csokonyának magának 1091 fő volt a lélekszáma, kálvinista magyarok lakták. Az uradalmi tisztség és a cselédség azonban római katolikus volt. A római katolikus lelkipásztornak jó fáréja volt Csokonya. A református lelkésznek az uraság félszessziót adott azon kondíció alatt, hogy hallgatóit a királyhoz és az urasághoz való engedelmességre tanítsa, érettük könyörögjön, s indusztri- ális gazdaságot gyakoroljon és szoktassa népét az iparosodásra. A csokonyai uradalmat 1833. december 8-án - a cenki uradalom fejlesztése érdekében - eladta testvéreinek. Az uradalmon kívül volt még valaki, akit nagyra becsült a megyében: Berzsenyit, a Niklán élő magányos költőt. Amikor 1830. január 15-én elküldte neki a „Hitel” egyik példányát, azt írta kísérő levelében: „Rég óhajtom a nagy hazafit személyesen Niklán felkeresni, még ebben az évben.” A költő iránti elismeréséről megszólítása árulkodott: „Legvalódibban tisztelt hazámfia!” A „Hitel” nem véletlenül került Somogyba és Niklára, amely valóságos kurucvilágot támasztott a jobb fejekben és a költőben. Arra inspirálta, hogy válaszként megírja, A mezei szorgalmat”, amelyben kölcsönösen adaptálták egymás gondolatait és olyan előrelátó gondolatokat írtak le bennük, amelyek megvalósítására napjainkig kellett várnia a magyar népnek. 169
