Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
S e közelmúlt nagyjai hányféleképpen tudtak kezet szorítani! hanyagul vagy óvakodón, kéttijjal vagy egész tenyérrel, kesztyűsen vagy meztelen kézzel, előzékenyen vagy tartózkodóan s hányféle mosollyal adták az alacsonyabbrendűek értésére, hogy azért mert kezet fognak, azért mert egymás szemébe néznek, még nincs ám joguk a barátságra, a meghívásra, az emberségre! Hányféle módon tudták megrontani, beszennyezni és lealjasítani az emberek emberrel való közvetlen és becsületes kapcsolatait, mily raffinált művészettel, a képmutatás hányféle fortélyával! Évekig néztem a kapualjból, cselédek s udvarló bakáik, házbeli kosztosdiákok és boltosinasok körében, a városi korzónak sose szűnő látványosságait, évről évre jobban ismertem az állandóan visszatérő tipikus arcokat, játékokat, intrikákat és rejtélyeket s évekre volt szükségem, hogy szabaduljak egyszerre vonzó és taszító varázslatuktól, a látszat és a valóság egyszerre jelen levő egyvelegétől. Falun mindenki szeretett, falun mindenkit szerettem, itt mindenki idegen volt, kétszínű és fölényes: ez hát a Város! a Társaság! ez volt az én Párizsom, Balzac, Hugo, Eugéne Sue regényeinek visszfényében, mert ekkor már csak úgy faltam, Jókai és Mikszáth után, a legszebb, a legbódítóbb külföldi regénycsodákat, s köröttem a valóságot ezeken át véltem látni sőt egyenesen átformálni, s a Fő utca aszfaltja alatt, a házakban s e házak mögött Párizs katakombáinak, örömtanyáinak, alkóvjainak, a hiúság vásárjának kénköves szagát szimatoltam. Igen, ez volt az én Párizsom, s mivel a sors mindenkire oly bőségesen pazarolja a legváltozatosabb csalódásokat és megpróbáltatásokat, erre az első rétegre, évek és évtizedek során, sok-sok új réteg rakódott sokkal súlyosabb tapasztalásokkal, nem szólva arról, hogy ezt az első, kaposvári réteget egy naiv falusi regényfaló építette fel magának a valóság morzsáiból s Jókai, Balzac és Dosztojevszkij kő- és papírhalmaiból, tudatlanul, kritikátlanul, szorongása és képzelete erejével, jóllehet tudta és tapasztalta, hogy a monstrumok s áldozataik, a kevélyek s a megalázónak között feddhetetlen asszonyok s talpig férfiak is akadnak. Hogy vártuk, mint az esti csillagot a homályos égbolton, a város legszebb leányának, a kórházi főorvos legfiatalabb gyermekének hirtelen, csak pillanatnyi feltűntét a sétálók között, hamvasait, mosolygón, könnyedén, szépsége, fölénye, sérthetetlensége teljes biztonságában, hol idősebb nővérei, hol fehér hajú s piros arcú édesanyja társaságában, aki hírneves orvos apja s tudós vagy katona testvérei között az egész város önkéntelen s egyhangú hódolatát élvezhette: az önképzőkör költői hozzá írták első verseiket: s mindannyian szentül hittük, hogy egy fiatal vidéki gróf veszi majd el feleségül. (Mi persze, akkori divat szerint, egy Innocent-képhez hasonlítottuk, mivel Innocent Ferenc volt - van-e, ki még e nevet is ismeri? - a kor híres szépségeinek egyformán édeskés festője.) Vagy mily megható jelenség volt az öreg nyugalmazott zsidó őrnagy, kard helyett bottal, civilben, de még egyenes testtartással, ahogy karcsú, sportoló s lassan vénülő két lányával szintén végigsétált a korzón, mint a ferencjózsefi, kissé kirakatos liberalizmusnak inkább tűrt. mint tisztelt szimbóluma! Valami biztosan élt még a szivek mélyén Kossuth, Eötvös, Kemény, Deák egybeforrt, nem elkülönzött nagyságából, s egy-egy bíró, alispán vagy városi tanácsos tisztessége olykor legalább enyhítette, ha nem is szüntethette meg egy alkonyodó társadalom félhomályát. És mégis, ez az első réteg, mint egy traktor alá került cinke, nem egyszer ma is meg-megvonaglik, oly erősek és kitéphetetlenek a fiatalkor első bántalmai. Ma is teljes biztonsággal érzem, hogy ott, azon az esti korzón, az esti korzó szemléletén fogamzott meg először bennem az emberi méltóság és megalázottság nagy élménye, egy tört gerincű társadalomé, amelyben felülről lefelé a gőg, a fölény, a pöffeszkedés, a lenézés és még jó, ha a szánakozás volt a nagyok legkedveltebb társasjátéka, ehhez viszont, alulról felfelé, a jámborok, a kijátszottak, a talpnyalők, a törleszkedők cinkossága is szükséges volt - s aki szeretne kívülmaradni (s meddig s hogyan maradhat kívül?) ezen a mindenkit elkapó, mindenkit elszédítő forgatagon, az csak a teljes félrevonulással, a legvégső lemondással, a legmakacsabb alázattal védekezhet, mint ahogy egyes esetekben a betegség termeli az orvosságot. Évekkel később, mint felnőtt gimnazista, első írói „sikerem”, az Új Időkben megjelent novellám bátorító tudatában, én is végiglejtettem, végig mertem lejteni az esti korzón, szeptemberben, kibújtam a kapu alól, abbahagytam a 131
