Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
szemlélődést s a cselekvők, az élvezők menetébe keveredtem, szívdobogva: tudják-e vajon, hogy ki sétál közöttük? Az Új Idők új munkatársa, Herczeg Ferenc, Lyka Károly, Sebők Zsigmond, Farkas Pál és más hírességek osztályosa? S ha tudják, mit nekik Flekuba! a barátnő új ruhája, a szomszédasszony vasárnapi főztje, a barát csődje vagy fonyódi új villája, a hivatali előlépés, egy gyümölcsöző vállalkozás minden figyelmüket lefoglalja s egy könyv, egy novella, egy műalkotás legfeljebb csak ebédvégi csemege a számukra, műveltebb csevegési téma, múlékony élvezeti cikk - s hirtelen csüggedten, kiábrándultán léptem le az aszfaltról: nem mindenki született hódító és tudatos élvezőnek. 3. Szerencsére nemcsak ilyen forrásból ihattam Kaposváron - hisz szüleim mégiscsak gimnazistának adtak a városba s tudásomat elsősorban a gimnáziumból kellett merítenem. A század elején, Pécsig és Kanizsáig, Kaposvár e két riválisáig, nem is volt régibb és népesebb főgimnázium errefelé, kivéve talán a csurgóit, amely azonban akkor csak úgy tengett, a Csokonai-hagyományok ellenére, s inkább a gyengébb diákoknak volt az Eldorádója, mivel ott, szórakozás híján, unalmukban is tanultak, és mivel kevesen is voltak, tanáraik annál jobban foglalkozhattak velük egyénileg. Kaposváron, az én időmben, különös tanári kar alakult ki, részben a régi Magyarország Jókai-Mikszáthos példái után, részben Somogy és Kaposvár síkvidéki, hagyománytalan, vidékies kultúrája, vagy mint egy időben mondták: „kastélykultúrája” következtében s a tanárok, a legműveltebbek is, bármilyen messziről jöttek, előbb-utóbb belesimultak vagy beletörtek ebbe a környezetbe. Bármilyen keserűen hangzik, de alig volt köztük emelt fejű, ép gerincű vagy pláne „ellenzéki” ember, A társaság egyszerűen nem fogadta be őket, éspedig nemcsak a dzsentrik, hanem még az orvosok, ügyvédek, mérnökök, megyei vagy városi hivatalnokok sem, talán tisztes szerénységük s kénytelen garasosságuk miatt, talán mert nem tudták elsajátítani a vidéki fölényes, hetyke kaszinói jómodort, talán mert a vidékiek nehezebben viselik el a műveltséggel oly gyakran együttjárő pedantériát s mivelhogy régen „úrilányok” még akadtak a tanítónők között, míg tanárnak legtöbbnyire csak a szegény „jótanulók” mentek. Amellett a mesterség is valahogy elferdítette őket: uralkodni egy osztályban, pusztán szellemi fölénnyel, úrifiúk, gazdag fiúk, főszolgabírók, jószágigazgatók, bankügyészek, főorvosok, gyárigazgatók csemetéi között, s ugyanakkor odakinn, páriákká válni az apák előtt nem éppen könnyű feladat s akárhány kitűnő ember már ezen a nehézségen is elcsúszott, nem szólva a függésnek ezer bonyolult módjáról, amelyek alól, mert láthatatlanok, sosem lehet teljesen szabadulni. Az idősebbek bölcsen megalkudtak a helyi körülményekkel, disznót hizlaltak, leckéket adtak, kosztosdiákokat tartottak s öregkorukra megérték, hogy saját házukban lakhattak, a fiatalabbak viszont láthatólag szenvedtek s ezt még mi, kisdiákok is leolvastuk az arcukról vagy kitaláltuk a szavaikból. Volt aztán aki előbb utóbb megtért, volt aki keserű lázadó maradt, volt akit népes családja tett tönkre, volt akit az alkohol vagy egy méltatlan élettárs, mindamellett a legtöbben türelemmel, megadással, serényen s becsületesen tanítottak, talán mivel a tanításban a fiatalság körében találták meg azt az elégtételt, amelyet az életben már nem lelhettek. Mindegyik adott, átadott valamit s még a züllött énektanár is mily áhítattal vezényelte a gimnázium énekkarát, amely minden ünnepen szebbnél-szebb kórusokkal szerepelt, s a fél-süket, tüdőbajos, áldatlan családi életű történettanár milyen forró beszédekkel lelkesített bennünket március tizenötödikén vagy október hatodikán! Eleinte még féltem tőlük, hisz tanárok voltak, nem egyszerű falusi tanítók, mint apám, s akkor még irtózatos volt a különbség a városi tanár és a falusi „mester” vagy „rektor” között, amellett tőlük függött a létem, vágyás tandíjmentességem, a városban való maradásom, tanulásom, egész kis jövőm, mert csak jeles tanulóként kaphattam ingyenes tankönyveket s maradhattam a kosztoshelyen gazdag vidéki fiúk között, akikért szüleik sokkal többet fizettek, mint az enyéim énértem, persze azzal a ki nem mondott, de nem kevésbé kötelező feltétellel, hogy egy kicsit törődök a többiek feladataival s ha egyebet nem teszek, legalább például 132
