Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)

Dokumentumok

Fölérhetünk hát mégis azokba a szikla-fészkekbe, hol ükanyáink sárkányt gyanítottak? De ahol ma sárkánynál is iszonyúbb lakik?

Fölérhetünk.

így?

Vagy úgy!

Apránként?

Vagy még aprózottabban. De akár nagyolva is.

S egészen fölérhetünk?

Egészen.

Mikorra?

Azt nem tudom.

Nem? A legfontosabbat?

A legfontosabbat, azt tudom.

Micsodát?

Hogy mikor indulhatunk.

Mikor?

Azonnal. Helyből.

Innen?

Ti csakis innen.

Mi? Hogyan?

Ezeken a lépcsőfokokon. Ha elmosolyodtok a tanácson, az is egy lépcsőfok. Ha elgondolkoztok rajta, két lépcsőfok. Ha hazamenve innen, csak egy szó - egy szépen és okosan, előrelátással és szeretettel kimondott - emberi szó erejéig valóságra váltjátok - húsz lépcsőfok.

De fő, hogy jókedvűen. Nemcsak tiszta ésszel és szívvel, hanem mosolygó tiszta arccal is. A halál a legerősebb ellenségének a vidámságot érzi.

Ezt a vérebet egy riasztja meg; ha szemébe nevetsz.

47.

Esztendők óta sarjadozik az a vita is: ki vezeti valójában a világot? A tudósok, akik az emberiség új eszközeit adják? Az államférfiak, akik az eszközök fölhasználásáról döntenek? A bölcselők és művészek, akik befolyásolják az állam-férfiakat akár közvetlenül, akár az úgynevezett - azaz már eleve lenézett - tömegeken át?

A kérdés okos, időszerű. De nem azért, mert tőle várják a helyes választ.

A helyes válasz megvan. Még akkor is és ott is az a helyes, ha nem tény, hanem csak kívánalom.

A világot azoknak kell vezetniök, akik fönntartják. Munkálva szüntelen rajta, kézzel ésszel. A két kezükkel, a maguk eszével.

52.

Ha jő a harag napja mert hiszen eljöhet, ha robban az atom, mert hisz halomba-rakva vár itt és ott kezet, robban bár az atom, ama végső napon, ama rettentő holnap előtt még, emberek merjük a legnagyobbat, kezdjük itt a legmélyből, hűségünk erejéből újra az életet.”

111