Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)

Dokumentumok

43.

Összefügg a világ és gyümölcs és levél megjátszhatna magát, hogy ők viszik a fát, levél s fa addig él s akként, hogy a gyökér enniök föl mit át.

Kiáltva így beszél, ki tudja, hogy mélyről jön, minden mi jó a földön.

44.

S megmérkőzhet ez a két világ? Mégpedig úgy', hogy maga a küzdelem már eleve rossz ne legyen s így eleve ne a rosszat szolgálja? Hogy a jó maga jó eszközeivel lépjen rögtön a porondra a rossz fegyverei ellen?

45.

Lehet. Kell. Elkerülhetetlen. Ha élni akarunk.

46.

Ősidők óta kísértette az emberi hiedelmet, hogy nem egy isten van, hanem kettő. Egy jó és egy rossz és azok viadala dönti el a világ dolgát, de aszerint, hogy mi melyikük táborába állunk. Istenek nem élnek, de a táborok állnak s a küzdelem egyre keserűbb s a legnagyobbak is azt mondják, döntőre kerülhet.

Még pedig épp a rossz felé most.

S mi fordíthatunk rajta? Mi, méhek a sasok csatáján?

Te egyszerű baka, nem lőhetsz oda, ahol az ellenség vezérkara fészkel, tüzérségével sem versenyezhetsz. De nem igaz, hogy nem te voltál, egyszerű gyalogos, a legfontosabb mindenkor minden hadjáratban. Az vagy ma is. Mi volt épp a legutóbbi háború tapasztalata? Hogy mindenki, mindenki, de mindenki hadviselő.

Hogy tehát nem harcolhatunk - ez megint a gyávaság szava. Hogy harcunk úgyis hasztalan, - ez meg a kibúvás szava; az emeletes gyávaságé.

Kettőt sem kell lépnünk, két lépcsőt sem s az a rossz, az ős ellenség ott van.

Hogy legyűrjük. Hogy emelkedjünk.

Ahol egy hibát megszüntetünk, az egy lépcsőfok.

Ahol egy jajt elnémítunk, egy lépcsőfok.

Ahol egy sebet bekötünk, egy lépcsőfok.

Ahol egy ártalmas, hazug hangot leintünk, egy lépcsőfok.

Ahol egy tévedésünket beismerjük, két lépcsőfok.

Ahol egy hatalmaskodót, bár istállóban, rendreintünk, egy lépcsőfok.

Ahol rendreintést fegyelmezetten elfogadunk, öt lépcsőfok.

Ahol rendreintés nélkül tesszük a jó rendet, tíz lépcsőfok.

Ahol egy éhes szájat megcsitítunk, az is nagy lépcsőfok. A borjú, a kis malac szája megcsitítása is lépcsőfok. De még a virágé, a búzáé, a gépé is. Egy rété.

Egy csecsemőt kézbe venni, anyjának szépet mondani, leányának udvarolni, fiúnak visszabiccenteni, minden, ami a világnak valahol örömet ad, a csók, ami addig nem volt, a gyermek, aki most lett, lépcsőfok mind, mind fölfelé.

Igen, innen is torkon érhetjük a rosszat. Ráuszítjuk a jót.

Üthetjük, ránthatjuk, gáncsolhatjuk, taposhatjuk a jobbal. És a még jobbal.

110